A pártvezetői tisztségéből távozó Theresa May miniszterelnök utódjának megválasztására indult folyamat első szakaszában a tory alsóházi frakció szavazássorozattal szűkítette két jelöltre az eredetileg tízfős mezőnyt, és a csütörtökön tartott utolsó szavazási forduló után Johnson és Hunt maradt versenyben. Közülük választja meg a jövő hónap végéig a Konzervatív Párt 160 ezer tagja May utódját, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke is lesz - írta az MTI.

Johnson a szombaton Birminghamben tartott első kampányrendezvényen úgy vélekedett: a "józan ész érvényesülése esetén" ki lehet lépni megállapodás nélkül az EU-ból anélkül is, hogy vámok jelennének meg az Európai Unióval folytatott brit kereskedelemben. Megerősítette azt a véleményét, hogy a jelenleg érvényes október 31-i határnapig "egyértelműen végrehajtható" a brexit. Megismételte azt az álláspontját is, hogy a felelős magatartás az, ha a következő brit kormány felkészül a megállapodás nélküli kilépésre az EU-ból.

Na de úgysem tesz be az EU!

Arra a kérdésre, hogy ez miként lenne megoldható vámok azonnali megjelenése nélkül az unióval folytatott kereskedelemben, Boris Johnson úgy fogalmazott: uniós "barátainknak és partnereinknek sem érdeke", hogy "egyoldalúan" vámokat vezessenek be Nagy-Britannia és az Európai Unió kereskedelmében. Ha ha az EU mégis úgy dönt, hogy vámokat vet ki a Nagy-Britanniából érkező árukra, a "napóleoni kontinentális rendszer óta" először fordulna elő, hogy a kétoldalú kereskedelemben ilyen "értelmetlen okokból keletkezzen fennakadás". Johnson nem hiszi, hogy az Európai Unió ezt akarná.

Kerüljük ki az ír problémát!

A volt brit külügyminiszter szerint a józan ész diktálta megoldás az lenne, hogy a nézeteltéréseket okozó első számú problémát - vagyis azt, hogy miként lehet elkerülni az ír-északír határon a hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés visszaállítását a brexit után - a felek kiveszik a brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodásból, és a majdani kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásról tartandó tárgyalásokon rendezik. - Ezt az Európai Unió többször is határozottan elvetette.

Vagy mégsem lesz jó fej az EU?

Nem sokkal a szombati kampányrendezvény előtt a Bank of England kormányzója is egyértelműen leszögezte, hogy megállapodás nélküli brexit esetén mindenképpen vámok jelennének meg Nagy-Britannia és az EU kereskedelmében.
Mark Carney a BBC rádiónak elmondta: az EU automatikusan bevezetné ezeket a vámokat rendezetlen brit kilépés esetén, mivel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai alapján az uniónak azonos vámokat kell alkalmaznia minden olyan külső kereskedelmi partnerrel szemben, amellyel nincs szabadkereskedelmi megállapodása. A brit jegybank vezetője szerint ennek alapján ha az EU úgy döntene, hogy nem alkalmaz vámokat Nagy-Britanniával szemben, akkor az egész világgal szemben is ugyanígy kellene eljárnia.

Isten őrizzen az populistáktól!

Johnson versenytársa, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter a szombati birminghami kampányrendezvényen arra intette a Konzervatív Párt tagságát, hogy ne válasszanak meg egy "konzervatív populistát egy keményvonalas balos populista ellenében".

Hunt egyértelművé tette, hogy ez utóbbi meghatározással Jeremy Corbynra, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjére utalt. Szerinte "katasztrófával" érne fel, ha "nem a megfelelő személy" kerülne a Konzervatív Párt és a kormány élére, mivel ennek idő előtti parlamenti választás lehetne a következménye, és ha ennek eredményeként Jeremy Corbyn lesz a miniszterelnök, akkor "soha nem lesz brexit".

Hunt megerősítette azt az álláspontját, hogy ha semmi esély nem mutatkozik a brexit-megállapodás újratárgyalására az október 31-i határnapig, akkor "nehéz szívvel ugyan", de kész lenne megállapodás nélkül kivezetni Nagy-Britanniát az EU-ból.