Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma 313 ezerrel emelkedett, miközben elemzők 200 ezres bővülésre számítottak. 2016 júliusa óta ez a legnagyobb érték.

A foglalkoztatottak számának januári növekedését a minisztérium a felülvizsgálat után 200 ezerről 239 ezerre emelte.

A munkanélküliségi ráta immár az ötödik egymást követő hónapban 4,1 százalékon maradt.

A munkaképes korú népességben a gazdaságilag aktív szereplők, azaz a foglalkoztatottak és a munkanélküliek aránya februárban 63,0 százalékra emelkedett az előző havi 62,5 százalékról.

Az átlagos órabérek januárhoz képest 0,1 százalékkal, tavaly februárhoz képest pedig 2,6 százalékkal emelkedtek. Elemzők szerint ahhoz, hogy az infláció elérje az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) 2 százalékos célszámát, az átlagos órabérnek éves szinten legalább 3 százalékkal kell növekednie.

Januárban éves összevetésben 2,8 százalékos, havi szinten pedig 0,3 százalékos átlagbér-emelkedést mértek. A februárra vonatkozó elemzői várakozások 2,8 százalékos éves és 0,2 százalékos havi növekedést valószínűsítettek.

Az átlagos heti munkaidő az előző havi 34,3 óráról 34,5 órára emelkedett, elemzők 34,4 órára számítottak.

A foglalkoztatottak számának növekedése részben azt tükrözheti, hogy egyes ágazatok bíznak abban, hogy az adócsökkentések gyorsítják a gazdasági növekedést. A fogyasztók adózás utáni jövedelme is nőtt az adók csökkentésének eredményeként. Ugyanakkor az acél és az alumínium importjára kivetett vámok miatt 145 ezer állás szűnhet meg a Trade Partnership tanácsadó cég becslése szerint - írta az MTI.

A kép forrása: Pexels.