Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az OPEC és Oroszország lényegében megállapodott arról, hogy meghosszabbítják az olajkartell, illetve néhány azon kívüli ország megállapodását az olajkitermelés korlátozásáról 2018 végéig - adta hírül nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva a Bloomberg. A felek jövő márciusig fagyasztották be kitermelésüket a korábbi szinten.

A végső egyezség még nem jött létre, ám úgy tűnik, hogy apróbb módosításokkal tovább tarthat a közös fellépés, aminek segítségével a korábbi 40 dollár/hordós szintről fel tudták tornászni 50-60 dollárra a fekete arany árát. Ezzel az autósok bánatára az üzemanyagok árát is elmozdították a feltűnően alacsony szintekről, és most úgy tűnik, nincs remény arra, hogy tartósan lejtőre kerüljön a benzin és a gázolaj ára.

A túl drága sem jó

Az ügyről az OPEC szokásos november végi kongresszusán tárgyalnak tovább, amelyen idén Moszkva is képviselteti magát. Oroszország és az OPEC legnagyobb tagállama, Szaúd-Arábia egyetért abban, hogy november 30-án be kellene jelenteniük a hosszabbítást. Amin még dolgozniuk kell, az az egyezmény szövegének finomítása, ugyanis a Kreml nem feltétlenül, hanem csak bizonyos olajárszintig akarja fenntartani a termelés korlátozását.

Az orosz gazdaság ugyanis ma már nem olyan erősen kitett az olaj és a gáz áralakulásának, mint korábban. Ezért el akarják kerülni, hogy egy jelentős drágulást esetleg egy a 2014 végi drámai áreséshez hasonló zuhanás kövessen, amely agyoncsapta a rubel árfolyamát és többéves recesszióba taszította az orosz gazdaságot.

Módosítási lehetőségek

A célt, hogy helyreállítsuk az olajpiaci kereslet és kínálat egyensúlyát, még nem teljesen értük el, ezért támogatjuk a korlátozás meghosszabbítását. Ugyanakkor Oroszország a változtatásokat is pártolja - mondta egy hete egy tévényilatkozatban Alekszander Novak energiaügyi miniszter.

A módosítások több lehetőségét is vizsgálják. Az egyik, hogy a kitermelés szintjének limitjét a kereslet-kínálat egyensúlyoz kötik, a másik, hogy a fejlett országok olajtartalékainak szintjéhez kapcsolják, a harmadik, hogy egy záradékkal jelzik: a jövőre felülvizsgálják a megállapodást.

Az észak-amerikai WTI ezen a héten is folytatta korábban megkezdett emelkedését, amely 2015 júliusa óta nem látott magasságba növelte az árfolyamát. Pénteken a New York-i tőzsdén az 59 dollár/hordós szintet ostromolta. A londoni Brent a hordónként 64 dolláros magasság felé közeledett.

A nyitókép forrása: Shutterstock.