Az átlagos romániai fogyasztó akószámra vedeli az egészségtelen szénsavas üdítőitalokat, gyümölcsléből ellenben csak fejenként évi 15 pohárral iszik - írta a Maszol az Euromonitor piackutató cég adataira alapozva Tavaly minden ottani lakos körülbelül 71 liter üdítőt ivott.

Eközben a régió országai közül Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon 45-47 liter volt a fogyasztás,a bolgárok pedig fejenként 52 litert eresztettek le a torkukon 2016-ban. A romániai fogyasztás nemcsak régiós, hanem európai viszonylatban is nagyon magasnak számít.

Az üdítőitalok versenyében az első helyeken ismert nemzetközi márkák vannak, majd a bihari European Drinks által gyártott Adria és Frutti Fresh következik. A kólák régiós hegemóniáját egyedül Csehországban törte meg egy helyi termék, a Kofola - ott ezt isszák a legtöbben.

A szénsavas üdítőknél sokkal egészségesebb gyümölcslevekből és nektárokból már sokkal kevesebbet vásárolnak a romániai fogyasztók, aminek részben minden bizonnyal anyagi okai vannak, ezek ugyanis lényegesen drágábbak. Ezekből európai viszonylatban Romániában isszák a legkevesebbet az emberek, fejenként mindössze évi 2,9 litert.