Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kevesebb mint három hónappal a következő téli olimpia kezdete előtt a játékok szervezőinek komoly gondot okoz a sportszeretők halvány érdeklődése a rendezvény iránt - írja a CNBC. A külföldi és a hazai szurkolókat is aggasztja, hogy az olimpiát Dél-Koreában rendezik, az észak-koreai határtól nem egészen 100 kilométerre lévő Phjongcshangban.

A rendezők beszámolója szerint november közepén jegyeladási terveiknek mindössze 41 százalékát sikerült teljesíteniük - összesen 1,06 millió belépőt akarnak értékesíteni. Sajátos módon a hazai érdeklődés még a külföldinél is gyengébb. Az utazókat idegesítheti, hogy az északi sztálinista rezsim nem csupán rakétákkal, hanem ágyúkkal is megtámadhatja szomszédját, továbbá egy nukleáris balesetből elszabaduló szennyeződés is beterítheti az olimpia helyszínét.

Stagnáló piac

Soha nem látott még ilyen halvány piacot Anbritt Stengele, a chicagói Sports Traveler utazási ügynökség alapítója. A 2014-es szocsi olimpia előtt is gyengébb volt az érdeklődés, mint a 2010-es vancouveri játékok előtt - jegyzi meg utalva arra, hogy Szocsi kőhajításra van Ukrajnától, amelynek fővárosában 2014 január-februárjában utcai lövöldözések közepette buktatta meg egy forradalom a regnáló elnököt. Most azonban még az akkorinál is rosszabb a helyzet: a piac stagnál.

Stengeléhez hasonlóan más utazásszervezők is felhívják a figyelmet arra, hogy az Észak-Korea és az USA közti feszültség kiéleződésén túl más tényezők is gyengítik a phjongcshangi olimpia iránti érdeklődést. A fő gond az, hogy számos fontos verseny helyszíne több mint 200 kilométerre van Szöultól, Dél-Korea fővárosától.

Hiába építettek ki gyorsvasúti összeköttetést, az 1,5-2 órás pluszutazás a repülőúton túl, továbbá az átszállás miatt elvesztegetett nap sokakat visszatart a részvételtől. Emellett nincsenek a helyszínen ismert, nemzetközi szállodalánchoz tartozó hotelek, ami elbizonytalanítja az ezekhez szokott utazókat. Sokakat aggaszt az is, hogy utazási biztosításuk fedezné-e, ha versenyek maradnának el a politikai-katonai feszültség kiéleződése miatt.

Kínai tiltás

Szintén a sztálinista rezsim fenyegetése az oka annak, hogy az év első kilenc hónapjában 24 százalékkal esett a Dél-Koreában érkező turisták száma. A hanyatlás nagy részét a kínai társasutazások elmaradása okozza, ugyanis Peking nem veszi jó néven, hogy a szomszédos ország korszerű amerikai radarrendszert üzemeltet az északi területek fürkészésére. Ezekkel az eszközökkel Kínába is be lehet látni, ezért megtiltották a társasutak szervezését az állami utazásszervezőknek.

Minden rendben lesz

A rendezőktől persze nem áll távol a kincstári optimizmus. Úgy vélik, hogy a játékok közeledtével erősödni fog a szurkolók érdeklődése, főként, hogy a selejtezők lezárultával kiderül, kik vehetnek rész a versenyeken. Ennek érdekében a hirdetési kampányok és más előzetes események is felpörögnek a következő hetekben. Az olimpiai láng is csak november 1-jén kezdte meg szokásos körutazását a rendező országban.

A koreaiak híresek arról, hogy az utolsó pillanatra halasztják a vásárlásaikat - mondja Nancy Park, a phjongcshangi olimpia szervezőbizottságának szóvivője. Az amerikai utazásszervező Stengele is arra számít, hogy decemberben és januárban erősödik majd az érdeklődés. Egy szöuli lapkiadó azt tapasztalta, hogy az utóbbi napokban gyakoribbá váltak az olvasók kérdései az olimpiával kapcsolatban.

A nyitókép forrása: Shutterstock.