Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tavaly őszi tartományi választásokon szépen szereplő Zöldek nagy népszerűségnek örvendenek, a 2018 végén 75 ezer tagot számláló pártnak csak tavaly 10 ezer új tagja lett - olvasható a portálon.

Március végére az is kiderült, hogy a párt férfi társelnökét, a Facebookról önként kivonuló Robert Habecket először gondolják a németek az ország legfontosabb politikusának. A -5 és +5 közötti listán Habeck 1,4 pontot ért el, míg Angela Merkel kancellárnak 1,3-as érték jött össze.

A harmadik helyen holtversenyben a szociáldemokrata külügyminiszter, Heiko Maas, a szintén szocdem alkancellár-pénzügyminiszter Olaf Scholz és a kereszténydemokrata CDU elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer állnak 0,8-as értékkel.

A Zöldek a klímaváltozás témájának napirenden tartásával tettek szert népszerűségre.