Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a rendelésállomány augusztusban havi szinten 2,3 százalékkal, 11,5 milliárd dollárral 510,5 milliárd dollárra nőtt.

A júliusi 0,5 százalékos csökkenés után elemzők 2,1 százalékos emelkedésre számítottak.

A közlekedési eszközöket nem számítva 0,1 százalékkal nőttek az új megrendelések augusztusban, csakúgy, mint júliusban.

A tőkejavak megrendelései - a hadiipari megrendelések és a polgári utasszállító repülőgépgyártók erősen változékony megrendeléseinek leszámításával - a júliusi 4,0 százalékos csökkenés után 12,0 százalékkal nőttek augusztusban. Az adatot a gazdasági elemzők, tapasztalati alapon, a feldolgozóipar beruházási szándékaival szorosan együttmozgó mutatóként kezelik.

A tartós javakra leadott új megrendelések állománya 4,4 százalékkal, a nem tartós javaké pedig 0,2 százalékkal nőtt augusztusban.

A tartós javakon belül a legnagyobb tételt jelentő közlekedési eszközök esetében 13,1 százalékkal, 95,44 milliárd dollárra emelkedett vissza az új rendelések értéke, szemben a júliusi 3,6 százalékos csökkenéssel. A polgári célú repülők és alkatrészeik esetében 69,1 százalékkal, a katonai célúaknál pedig 17,0 százalékkal bővült a rendelésállomány.

Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 8,6 százalékkal nőttek a gyáripar új megrendelései, a közlekedési eszközöket nem számítva 8,0 százalékos volt a növekedés.

A feldolgozóipar állítja elő az amerikai hazai össztermék mintegy 12 százalékát, és teljesítménye továbbra is erős.

Az Ellátási Lánc Menedzsment Intézet (Institute for Supply Management/ISM) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) augusztusban 61,3 pontra, több mint 14 éves csúcsra futott fel, de szeptemberben 59,8 pontra gyengült, miközben elemzők kisebb mértékű csökkenésre, 60,3 pontra számítottak.

A fotó forrása: AFP PHOTO/Brendan Smialowski.