Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Munkáspárt minimális különbséggel első helyen végzett a kelet-angliai Peterborough-ban tartott csütörtöki időközi választáson - adta hírül a BBC. Lisa Forbes, a parlamentben ellenzékben politizáló párt jelöltje mindössze 683 szavazattal verte meg a második helyen végzett Mike Greene-t, a nemrégiben alapított Brexit Párt jelöltjét. A győztes szerint az emberek elutasítják ellenfelei megosztó politikáját, a vesztes erős szereplése alapján úgy véli, mostantól egyetlen parlamenti képviselői hely megszerzését sem vehetik biztosra a nagy pártok.

A fogadóirodák tétjei fej fej melletti versenyt jósoltak, ami be is jött. A belpolitikai elemzők szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak a szavazásnak, mivel ha ezen győzött volna a brexit egyik atyja, Nigel Farage alapította Brexit Párt, akkor egy képviselővel bejutott volna a londoni parlamentbe. A május végi európai parlamenti választást fölényesen megnyerte a párt, a politikusok és az elemzők azt találgatták, hogy ezt csak a kormánnyal szembeni tiltakozó szavazatoknak köszönhette vagy a szavazók tartósan elfordultak a hagyományos politikai erőktől.

Kitartó konzervatívok

Nem ez történt, sőt a konzervatív párti Paul Bristow 7200 szavazata, s ezzel harmadik helye azt bizonyítja, hogy a toryk támogatottsága - kormányuk borzalmas megítélése ellenére - nem omlott össze. (A győztes valamivel több mint 10 ezer, a második közel 10 ezer szavazattal zárta az időközi választást.) A szakértők úgy vélték, hogy ha a Brexit Párt el tudott volna hódítani egy parlamenti mandátumot a két nagy hagyományos párt elől és a toryk katasztrofálisan szerepeltek volna, akkor nőttek volna Boris Johnson volt külügyminiszter miniszterelnökké választásának esélyei. A konzervatív párttagok ugyanis úgy látták volna, hogy csak egy igazi brexiter megválasztásával állíthatják meg Farage pártjának előretörését.

Ez a választási körzet azért volt kiváló terepe a közhangulat tesztelésének, mert ideális helyszínt kínált a Brexit Párt sikeréhez. A 2016-os függetlenségi referendumon az itt élők 61 százaléka szavazott az EU-s kilépésre, miközben 39 százalékuk támogatta a maradást, azaz bőven az 52-48-as országos átlag felett győzött a brexit. A mostani szavazáson egyébként a szavazásra jogosultak 48,4 százaléka vett részt, ami jóval elmarad a 2017-es parlamenti választás 67,5 százalékos részvételi arányától.

Nagy felhajtás volt

A kampányon meglátszott a nagy tét. A munkáspárti jelölt mellett felvonult Jeremy Corbyn pártelnök és Gordon Brown volt miniszterelnök, a tory képviselőjelölt mellett agitált Boris Johnson, illetve Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter, aki szintén indult a pártelnök-miniszterelnöki posztért. Jellemző, hogy a népszerűtlen kormányfő, Theresa May, aki egy nappal a szavazás után távozik hivatalából (és folytatja munkáját még másfél hónapig ügyvezetőként) nem vett részt az előválasztási kampányban.

A győztes Lisa Forbes az oktatás javításával, a bűnözés visszaszorításával és az utcák megtisztításával kampányolt. Brexit párti ellenfele, aki az országot vezető elit elleni hangulatra próbált rájátszani, úgy véli, ellenfele annak köszönhette győzelmét, hogy a háztól házig folyó kampányban erősebb háttércsapatra támaszkodhatott, mint ő. Érdemes még megemlíteni, hogy az egyértelműen EU-párti Liberális Demokraták jelöltje, Beki Sellick megduplázta szavazatai számát a 2017-es parlamenti szavazáshoz képest.