A kiskereskedelmi forgalom 8,2 százalékkal emelkedett Lengyelországban júniusban az egy évvel korábbihoz képest - idézte a Rzeczpospolita a lengyel statisztikai hivatal (GUS) adatait. A lapnak nyilatkozó szakértők az éves eladások 6,8 százalékos emelkedésére számítottak. A júniusi adat az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb eredménye.

A növekedés azokat a boltokat érinti, amelyek tíz embernél többet foglalkoztatnak. Ez nem vonatkozik például a szolgáltatásokra. Az mBank elemzői azt várják, hogy a kiskereskedelmi forgalom az egész évben 4,5-5 százalékkal emelkedik, miután gyorsan nőnek a háztartások bevételei, azaz a bérek és jót tesz a családi büdzsének az úgynevezett 500 plusz program, amelyben minden második, harmadik stb. gyermek után 500 zlotyt (37 ezer forint) kapnak a jogosultak.

A nyár első hónapjában a tartós fogyasztási cikkek, a ruházati termékek, a cipők, a bútorok, a technikai eszközök, a személygépkocsik és a motorkerékpárok, illetve az utóbbiak alkatrészeinek eladása bővült a leggyorsabban.

A fotó forrása: Pixabay