A briteknek azzal kell számolniuk, hogy ha az Egyesült Királyság és az EU nem tud válási megállapodást kötni, akkor a brexit után többet kell majd fizetniük, ha az EU-ból akarnak valamit vásárolni vagy euróval kapcsolatos pénzügyi tranzakciókat akarnak lebonyolítani - idézte a londoni kormány figyelmeztetését a Bloomberg. Azok a nyugdíjasok, akik idős napjaikra átköltöztek Dél-Európába, például Spanyolországba, elveszthetik a hozzáférést brit bankjukba érkező nyugdíjukhoz.

A brit kormány 25 technikai előrejelzésben hozta nyilvánosságra várakozásait azzal a forgatókönyvvel kapcsolatban, amely szerint a kilépést rendező szerződés híján a szigetország és az európai kontinens között egyik napról a másikra vámhatárok épülnek fel. Dominic Raab brexitügyi minisztert hosszasan faggatták az újságírók a következményekről. A briteknek olcsóbb, melegebb országokba költözött nyugdíjasok gondjára többször visszatértek.

Vészforgatókönyv

Az elmúlt hetekben egymás után jelentek meg a hírek azzal kapcsolatban milyen következményei lennének a durva válásnak. Egyebek mellett arról írtak a lapok, hogy gyógyszerhiánytól tartva az egészségügyi vezetés készleteket halmoz fel, illetve hogy a vámolásra váró kamionok miatt autópályákat kell majd lezárni. A brexit elszánt hívei erre reagálva azt követelték, hogy a kormány hozza nyilvánosságra, mire számíthatnak az emberek a legkeményebb forgatókönyv megvalósulása esetén.

Ennek tett eleget London - bár Raab leszögezte, hogy szerinte meg fogják kötni a mindkét félnek előnyös válási megállapodást. A legnagyobb aggodalom a pénzügyi szolgáltatásokat övezi, mivel Nagy-Britannia és Európa többi országa talán ezen a területen van a legszorosabb kapcsolatban egymással.

Pénzügyi problémák

Az kormány figyelmeztetései között ezzel kapcsolatban a külföldre irányuló nyugdíjfizetés akadozása mellett szerepel az is, hogy a brit vállalatok elvesztenék hozzáférésüket az európai fizetési infrastruktúrához, így a TARGET2 és a Single Euro Payments Area rendszerhez.

A fogyasztóknak azzal kellene számolniuk, hogy euróban lebonyolított tranzakcióikat lassabban dolgoznák fel pénzintézetek és díjuk növekedne. Ennek az az oka, hogy érvényét vesztené az az EU-s szabály, amely tiltja pótdíjak felszámolását a közösségen belüli utalások esetén. Eközben azok a személyek, akik Európában tartózkodnak, de igénybe veszik a brit bankok szolgáltatásait, elveszthetik a hozzáférésüket a hitelekhez, a betéteikhez és a biztosítási szerződéseikhez.

A brit befektetési bankok nehezebben tudnák értékesíteni szolgáltatásaikat az EU-ban. A brit kormány elismeri, hogy nem tudná garantálni a származékos pénzügyi műveletek lebonyolítását az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. A brit tőzsdék elveszthetik az EU-s cégek listázásának lehetőségét.

Vámbürokrácia

Az árukereskedelemmel foglalkozó vállalatokat arra figyelmeztetik, hogy mérjék fel forgalmuk nagyságát, ugyanis egyik napról a másikra a nyakukba szakadhat a vámügyintézés minden terhe. A durva válás esetén az EU-ba induló, illetve onnan érkező áruikról vámbevallást kellene készíteniük és az importőröknek regisztráltatniuk kellene magukat. A plusz terhekkel járó költségek elkerülhetetlenül növelnék a termékek árát a brit áruházakban.

Matt Hancock egészségügyi miniszter a kormány figyelmeztetésével egyidejűleg nyilvánosságra hozott levelében azt állítja, hogy Nagy-Britanna hathetes készletet halmoz fel gyógyszerekből a válási megállapodás nélküli kilépésre készülve, de a kórházaknak nem lesz szükségük ezen túl külön tartalékok képzésére.

Legyen már valami!

Az Egyesült Királyság és az EU válási tárgyalásai hónapok óta egy helyben topognak, bár a napokban mindkét fél ígéretet tett arra, hogy folyamatos egyeztetéssel felpörgetik a munkát. Az egyezséget októberre kellene tető alá hozniuk, mert arról még szavaznia kell az Európai Parlamentnek és az EU-tagállamok törvényhozásainak.

Az üzleti szféra, amelynek a megállapodás elmaradása óriási kárt okozna, tűkön ülve várja, mikor jön már áttörés fehér asztal mellett. Bizonyára rontotta a hangulatukat az a sajtórétesülése, amely szerint David Lidington, Theresa May miniszterelnök helyettese állítólag úgy számol, hogy az év végéig is elhúzódhatnak az egyeztetések.

A fotó forrása: Shutterstock