Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók érdekképviseleti szervezetének (AGDW) felmérése alapján 2018 óta 110 ezer hektárnyi erdő pusztult ki, így nagyjából 70 millió úgynevezett tömör köbméternyi hulladék fa keletkezett. Csak az eltakarítás költsége 2,1 milliárd euró (690 milliárd forint), az újraerdősítés további 640-660 millió euróba kerül a Németország területének csaknem egyharmadát borító erdőkön gazdálkodók szervezetének becslése alapján - írja a német lapra hivatkozva az MTI.

Julia Klöckner mezőgazdasági és élelmezési miniszter gyors állami segítséget ígér. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa csütörtökön a tartományi kormányok CDU-s szakminisztereivel egyeztet, és szeptemberre úgynevezett nemzeti erdőügyi csúcstalálkozót szervez, amelyet augusztusban erdőgazdálkodási, környezetvédelmi és tudományos szervezetek képviselőivel folytatandó megbeszélések előznek meg.

"Erdeink megmentése óriási feladat, csak egyesített erővel oldhatjuk meg" - mondta a politikus egy csütörtöki, a Rheinische Post című lapban megjelent interjúban. A tervezett lépésekről a napokban a Der Tagesspiegelnek elmondta, hogy az újraerdősítést 500 millió euró közpénzzel támogatják majd, a programot a kormánynak a klímaváltozás elleni védekezést szolgáló alapjából finanszírozzák.

Az erdőpusztulás több tényező hatása. Hőség idején erdőtüzek, a hőséghullámok végén heves viharok tizedelik az állományt, és a tavalyi nagy aszály miatt az idei szárazság és hőség a legyengült és a kártevőknek kiszolgáltatott fákból álló erdőkre sújtott le. A fenyők a nedvességhiány miatt nem tudnak védekezni a kéregrágó bogarak ellen, a tölgyes, cseres erdőkben pedig több régióban robbanásszerűen szaporodik a gyapjaslepke hernyója és a búcsújáró lepke emberekre és állatokra is veszélyes hernyója, kopaszra rágva a lombos fákat.

Mindezzel kapcsolatban Jochen Flasbarth, a szövetségi természetvédelmi minisztérium államtitkára a Der Tagesspiegelnek azt mondta, hogy a klímaváltozás miatt át kell dolgozni a nemzeti erdészeti stratégiát. "Nem oldjuk meg a problémát, ha (a klímaváltozás következményeire) érzékeny fenyőerdők helyére érzékeny fenyőerdőket ültetünk" - mondta az egyik legismertebb német környezetvédelmi szakemberként számon tartott államtitkár, kiemelve, hogy több fajtából álló, úgynevezett vegyes erdők telepítésére kell törekedni.

A mezőgazdasági és élelmezési minisztérium adatai szerint Németország területének 32 százalékát borítja erdő, ami 11,4 millió hektárt jelent. A leginkább jellemző a fenyőerdő 5,2 millió hektárral, 47 százalékos részaránnyal. A fenyvesek után a bükkösök következnek 1,7 millió hektárral, a harmadik helyen a tölgyerdők állnak 1,1 millió hektárral.