Magyarország populista miniszterelnöke évértékelő beszédében kirohanást intézett Soros György magyar származású üzletember ellen, azt állítva, hogy az általa támogatott csoportok titokban befolyásolni akarják országa belpolitikáját - emelte ki AP hírügynökség Orbán Viktor évértékelő beszédéből.

Megragadta az amerikai hírügynökség tudósítójának fantáziáját a környéken úszkáló hatalmas ragadozókról festett kép is, amellyel a szónok Soros határokon átívelő, tonnányi pénzzel és nemzetközi nehéztüzérséggel rendelkező birodalmára utalt.

Ugyanakkor Orbán képeinek átvétele után megjegyzi, hogy a magyar kormányfő az 1980-as évek végén ösztöndíjat kapott a Soros-alapítványtól.

Hogy is van ez?

Az AP emlékeztet arra is, hogy az évértékelő értekezlet szónoka semmilyen bizonyítékot nem hozott fel állítása alátámasztására. A hírügynökség felidézi, hogy a kormány 2014-ben a Norvég Alap támogatását élvező civil szervezetekre szállt rá, ám a kiterjedt vizsgálat és audit semmilyen pénzügyi szabálytalanságot nem tárt fel.

Soros környezetéből nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy kommentálják Orbán szavait, pedig a miniszterelnök azt a korábbi álláspontját is elismételte, miszerint Soros szervezetei továbbra is igyekeznek segíteni több százezer bevándorló Európába jutását.

Nagy taps és nevetés

Az AP kiemeli, hogy a magyar kormányfő elismételte: kormánya zárt menekülttáborokban akarja tartani a bevándorlókat, amíg elbírálják a menekültkérelmüket. Ez a szándék erős bírálatot váltott ki a helyi és nemzetközi emberjogi csoportok részéről - teszi hozzá a tudósítás. A szervezetek szerint a zárt konténertáborok létesítése sérti az EU-jogot és az ENSZ menekültügyi konvencióját.

Végül az amerikai hírügynökség - amelynek hírét brit és német sajtóorgánumok is átvették - kiemeli, hogy Orbán Viktor sötét képet festett Nyugat-Európáról.

Átment az AP ingerküszöbén az a vicc is, miszerint a magyar kormány szívesen lát Magyarországon olyan nyugatról érkező bevándorlókat, akik a globalizáció hatásai és a tömeges migráció elöl menekülnek. A hírügynökség nem mulasztja el megjegyezni, hogy a magyar kormányfő hallgatósága nagy tapssal és nevetéssel jutalmazta ezt a megjegyzést.

De facto vezető

A radikális jobboldali, erősen trumpista amerikai Breitbart News ott kezdi, ahol az AP befejezte: a nyugati menekültek befogadásával kapcsolatos viccnél. A hírcsatorna úgy interpretálja Orbán Viktor szerepét, mint aki gyakorlatilag a régió országainak vezetőjeként lépett fel az nyílt határok elutasításának politikájában.

A Breitbart kiemeli, hogy a magyar miniszterelnök elítélte azokat a globalista politikusokat, akik elveszik az emberektől a vita szabadságát, amit a politikai korrektség demokráciájával helyettesítenek. Az igazi hatalom nem a választott kormányok, hanem a globális hálózatok, a médiaguruk és a nemzetközi szervezetek kezében van.

A tudósítás megemlíti az embercsempészek, az emberjogi aktivisták és az európai politikai elitek bizarr koalíciójáról szóló megjegyzést. Emellett idézi azt az orbáni szöveget is, miszerint 2017 újabb konfliktus hoz az EU-val, miután Brüsszel további döntési jogköröket akar "elvonni" nemzeti szintről a migráció, az adózás és más területeken.

A nacionalista és a róka

A Xinhua kínai hírügynökság nyúlfarknyi tudósítást szentel Orbán Viktor beszédének. A híradás szerint a magyar miniszterelnök újra letette a voksát a nacionalista politika mellett, hozzátéve, hogy a globalizáció és a politikai korrektség kiszorulóban van Nyugat- és Kelet-Európából is.

Talán nem véletlen, hogy a kínai sajtóorgánum a globális gazdaságra vonatkozó elítélő megjegyzést emeli ki Orbán mondandójából. Eszerint a globális gazdasági úgy működik, mint ha beengednénk egy rókát a tyúkólba, hogy éljen együtt az ott lévőkkel, majd elhárítanánk a felelősséget magunkról, amikor a róka azt teszi, ami ragadozó természetéből fakad.