Horvátország, Észtország, Lettország és Málta mellett Szlovákia is azon uniós tagországok közé tartozik, amelyek nem szállíthatnak tejtermékeket Kínába, ám ez megváltozhat - derül ki a pozsonyi Új Szó cikkéből. A lengyelek már most is évente mintegy 50 millió euró értékben adnak el tejtermékeket a kínai piacra, a csehországi kivitel értéke meghaladja az 1,3 millió eurót.

Tavaly decemberben járt Szlovákiában egy kínai küldöttség, amely több farmra és tejfeldolgozóba is ellátogatott, hogy felmérje a helyzetet. "Közel vagyunk a célhoz, és a kínai küldöttséggel folytatott megbeszélésünk kicsengése az volt, hogy rövidesen Szlovákia is felsorakozik azon országok közé, amelyek szállíthatják tejtermékeiket Kínába" - mondta Stanislav Voskár, a Szlovákiai Tejipari Szövetség elnöke.

A fejőstehén-tenyésztők úgy vélik, hogy a nyers tej kivitele Kínába ugyan nem reális, ám a szlovákiai tejtermékek exportja pozitív értelemben befolyásolhatja az őstermelést is. A kínai tejpiac iránt 11 szlovákiai tejfeldolgozó érdeklődik. Elsősorban tejporral, valamint kemény sajtokkal érvényesülhetnének az ázsiai piacon.