Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón azt mondta: ha Európa nyugati és keleti fele, ha a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok jók, akkor azzal Magyarország is nyer.

Hosszú évekre visszanyúlik az a gyakorlat, amely szerint minden évben tartanak magyar-orosz magas szintű találkozót - mondta a magyar miniszterelnök az MTI beszámolója szerint.

A gazdasági együttműködésről szólva kiemelte: az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése óta 2018 volt az első év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom ismét nőtt. Magyarország szándéka, hogy próbáljon megegyezni oroszországi beruházásokról, tőkebefektetésekről, valamint hogy legyenek olyan exportképes termékei, amelyeket az orosz piac befogad.

A magyar-orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor, úgy fogalmazva: egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a "házszámát", minden ország ott van, ahová a Jóisten teremtette, márpedig Magyarország egy Moszkva-Berlin-Isztambul háromszögben éli az életét, a magyar politika célja pedig az, hogy minden nagyhatalom érdekelt legyen a sikerében, de különösen azok, amelyek regionális szempontból döntő befolyást gyakorolnak az életére.

.A Török Áramlathoz való magyar csatlakozást firtató kérdésre a miniszterelnök azt válaszolta: Magyarország nemcsak az energiabeszerzésben, hanem a tranzitországokat illetően is szeretne szuverén lenni, ezért ha Magyarországra Oroszországból csak Ukrajnán keresztül jöhet gáz, az a magyar szuverenitás szempontjából rossz. Ezért a Török Áramlat "egy preferencia, minél hamarabb tudunk hozzá csatlakozni, annál jobb" - mondta a kormányfő.

Vlagyimir Putyin is a sikeres kapcsolatok felsorolásával kezdte beszédét, tavaly például 30 százalékkal növekedett a kereskedelmi forgalom a két ország között, ami 7 milliárd dollárt jelent. Arra törekszünk, hogy ezt még változatosabbá tegyük, de természetesen az energetika van az első helyen, ezt segíti a Mol és a Lukoil megállapodása is arról, hogy emeljék a Barátság kőolajvezeték hozamát - mondta az elnök.

Szóba került a paksi bővítés is, az új létesítmény megduplázza az atomerőmű kapacitását. A két ország a metrószerelvényekről és folyami hajók építéséről is írt alá megállapodásokat - hangsúlyozta Putyin.

A sajtótájékoztató előtt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin jelenlétében 8 megállapodást kötött a magyar és az orosz fél. Ezek között volt magyar-orosz régióközi együttműködésről szóló komplex program, társadalombiztosításról szóló egyezmény, továbbá onkológiai, sport- és testnevelési, valamint vasúti együttműködési szándéknyilatkozat, az Eximbank és az orosz Exiar közötti viszontbiztosítási szerződés, együttműködési megállapodás Szamara megye és Győr-Moson-Sopron megye között, végül egy együttműködési megállapodás a Mol, a Lukoil és a Transznyefty között a kőolajszállítás jövőjéről.