Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ez az érték több mint öt éves csúcsot jelent, legutóbb 2013 februárjában volt magasabb az éves infláció.

A fogyasztói árak növekedését elsősorban a nem élelmiszerek idézték elő, amelyek 7,75 százalékkal drágultak, az élelmiszerek 3,93 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások árai 2,72 százalékkal emelkedtek tavaly májushoz mérten.

Áprilishoz képest a fogyasztói árak 0,47 százalékkal emelkedtek, miután a nem élelmiszerek 0,58 százalékkal, az élelmiszerek 0,54 százalékkal drágultak, a szolgáltatások 0,10 százalékkal kerültek többe. (Itthon erősen drágult a krumpli.)

A várakozásokhoz képest gyorsabb ütemben nőtt az infláció az elmúlt hónapokban, ezért a román jegybank az idén már háromszor emelte az alapkamatot, amely jelenleg 2,50 százalék.

A központi bank az idén egész évre 3,6 százalékos inflációra számít, várakozásuk szerint ugyanis az év második felében mérséklődni fog a fogyasztói árak emelkedése.

A kép forrása: Shutterstock.