Párizs akár 20 ezer pénzügyi szakembert is elcsábíthat a brit pénzügyi szektorból, miután heteken belül elindul a pénzügyi szolgáltatások áttelepítése az EU-ból távozóban lévő szigetországból az öreg kontinensre - idézte az Europlace párizsi lobbicsoport előrejelzését a Bloomberg.

A lobbisták már februárban egy sor találkozót szerveznek Londonban dolgozó vezetőkkel, hogy megszerezzék a legjobb szakembereket Párizs olyan versenytársai elől, mint Frankfurt.

Az Europlace tájékoztató marketinganyagai egyebek mellett azzal érvelnek, hogy már ma is 180 ezer pénzügyi alkalmazott dolgozik a városban és Párizsban van a régió legnagyobb kötvénypiaca, illetve második helyen állnak a vagyonkezelő menedzserek számát tekintve.

Megjött a figyelmeztetés

A nagy verseny akkor fog felpörögni, amikor a londoni kormány elindítja a Nagy-Britannia kiválásának feltételiről szóló tárgyalásokat, azaz Theresa May miniszterelnök ígérete szerint március végén. A világ legnagyobb bankjainak vezetői figyelmeztették a kormányfőt, hogy elviszik pénzintézeteik tevékenységének jelentős részét, ha az válás nyomán a szigetország elveszti szabad hozzáférését az EU pénzpiacaihoz.

Úgy érezzük, hogy a döntéseket az év első felében meghozzák - fejtegette Arnaud de Bresson, az Europlace igazgatója. Azt érzékeljük, hogy az pénzintézetek gyorsították az áttelepítéssel kapcsolatos tevékenységüket.

A HSBC már a júniusi függetlenségi népszavazás idején jelezte, hogy ezer embert telepít át Londonból Párizsba, ha a britek a kilépés mellett döntenek. A Citigroup származékos üzletekkel foglalkozó részlegének egy részét viheti el. A TheCityUK lobbicsoport szerint 70 ezer állás inog a londoni Cityben.

Ellenérvek

Az Europlace arra sem mulasztja el felhívni a londoni bankárok figyelmét, hogy Frankfurtban csupán százezer, Dublinban pedig harmincezer pénzügyi szakember dolgozik. Emellett a nagy francia cégek túlnyomó többsége Párizsban rendezte be székhelyét, míg Németországban szétszórtan helyezkednek el.

Ugyanakkor elemzők emlékeztetnek arra, hogy bár Európa néhány igazán nagy bankjának - a Société Generale SA-nak és a BNP Paribas SA-nak - a francia fővárosban van a központja, ám Franciaország messze van Nagy-Britanniától és Németországtól a világ pénzügyi központjainak helyet adó országok rangsorában.

Az ezt összegző - 87 várost felsoroló - Global Financial Centres Indexen Párizs csak a 29. (London az első, Frankfurt a 19., Bécs a 37., Varsó a 45., Tallin az 50., Riga az 52., Prága a 72., Budapest a 77. - a szerk.)

Az áttelepülést fontolgató intézményeket aggasztják a szigorú francia foglalkoztatási szabályok. Ők ugyanis szeretik könnyen felvenni és kirúgni az az embereiket. Bresson szerint az Europlace lobbizik az ország parlamenti képviselőinél a szabályok lazításának érdekében.