Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdai tárgyalásai során "egyértelműen arra törekedtek, hogy új életet leheljenek a regionális együttműködés eszközeibe, különösen a V4-be" - mondta el a Radio Wnet lengyel internetes csatornának nyilatkozva Waszczykowski.

Azt nyilatkozta, hogy a felek megállapodtak abban, hogy az országcsoport jó politikai együttműködését "gazdasági zászlósprojektekben is érdemes lenne hasznosítani", melyek konkrét tervezeteit már a V4-ek január végi budapesti kormányfői csúcstalálkozóján előterjesztenék.

Waszczykowski beszámolója szerint olyan infrastrukturális fejlesztésekről van szó, mint a Via Carpatia közlekedési folyosó befejezése, illetve a nagysebességű vasútvonalak kiépítése nemcsak Budapest és Belgrád között, hanem a Krakkóig, Varsóig, talán Gdanskig is.

A regionális energiahálózat fejlesztéséről szólva a lengyel külügyminiszter elmondta, Budapest érdeklődést mutat a lengyelországi gázszállítások iránt. Ezzel vélhetően a swinoujsciei cseppfolyósítottgáz-kikötőből induló, tervezett észak-déli gázfolyosó lehetséges kihasználására utalt. Szerinte ez azért fontos, mert Magyarország szárazföldi ország, tengeri úton nem juthat gázhoz, így a környező országokon át érkező szállítmányokra van utalva.

A szerdai miniszterelnöki megbeszélés egyik legfontosabb bejelentése volt, hogy Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfők javaslatot tettek egy visegrádi fejlesztési bank létrehozására. "Mindkét kormányfő úgy nyilatkozott, hogy előteremti az ehhez szükséges forrásokat" - számolt be.

A kezdeményezésről szerda este a Reuters hírügynökség adott hírt, Morawieckit idézve. Megemlítette a wpolityce.pl lengyel konzervatív hírportál is, mely megjegyezte: a projekthez Csehország és Szlovákia hozzájárulására is szükség lesz. Lengyel részről a befektetendő tőke a hírportál szerint "több milliárd zloty" lenne.