Az euróövezeti adósságválság rövid másfél éve alatt több prominens fej is a porba hullott, s több hivatalban lévő vezető politikus alatt is inog a szék.

Akiket már elsodort a válság

A válság első áldozata Brian Cowen ír miniszterelnök volt, akinek nevéhez fűződik Írország rekordméretű államháztartási hiányának felhalmozódása, a bankszektor összeomlása. A volt miniszterelnök karrierje idén február elején ért véget a parlament feloszlatásával, Cowen januárban veszítette el parlamenti többségét, miután kormányának szembesülnie kellett azzal, hogy a gazdasági és pénzügyi válság következtében az ír bankok a csőd szélére kerültek.

Megmentésük az ország bruttó hazai termékének (GDP) a harmadába került, amit egy megszorító csomaggal kellett kompenzálni. Dublin tavaly novemberben 85 milliárd eurós pénzügyi segélycsomagot kapott az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól, de ennek fejében keményen vissza kellett vágnia a költségvetési kiadásokat, és növelnie kellett az adókat.

Ugyancsak áldozattá vált José Sócrates portugál kormányfő is. A portugál kormány április elején fordult segítségért az EU-hoz és az IMF-hez, azt követően, hogy nem sikerült keresztülvinnie a törvényhozásban az újabb - 11 hónap alatt már a negyedik - megszorító csomagot. A kudarc miatt Sócrates lemondott, a júniusban tartott előrehozott választásokon a jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) nyert, vezetője, Pedro Passos Coelho lett a miniszterelnök, de azóta már ő is nyomás alá került a megszorítások miatt.

Akiknél gyorsan pereg a homokóra

Valószínűleg a pénzügyi válság áldozata lesz José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök is. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) élén álló politikus támogatottsága a népszerűtlen reformok, a megszorító intézkedések miatt csökkent. Ellenfele, a konzervatív Néppárt (PP) a május 22-én rendezett regionális és helyhatósági választásokon elsöprő győzelmet aratott, azt vetvén Zapatero szemére, hogy az országot sújtó pénzügyi és gazdasági válságra nem időben és nem a szükséges intézkedésekkel reagált. Ezt követően döntött a kormányfő amellett, hogy november 20-án előrehozott választásokat tartanak, amelyen elemzők szerint szinte biztosra vehető az eddig kormányzó szocialisták veresége.

Úgy tűnik azonban, hogy az ellenzék több helyen nem szívesen kerülne a kormányzói székbe. Az európai adósságválság két legfőbb elszenvedőjének, Olaszországnak és Görögországnak a kormánya is bizalmatlansági szavazással nézett szembe az elmúlt időszakban, ahol ha minimálisan is, de megerősítette a parlament a miniszterelnököt. Silvio Berlusconi olasz kormányfő alatt máig rezeg a léc, de úgy tűnik sikerül elkerülnie az előre hozott választásokat és 2013-ig pozíciójában maradhat.

Görögországban pénteken erősítették meg Georgiosz Papandreu kormányfőt, jelenleg éppen az új kormány kialakításáról tárgyalnak. A görög miniszterelnök egy egységkormányt támogatna, amelynek nem biztos, hogy ő lenne a vezetője.

Aki súlyos adósság nélkül is meg tud bukni

Nem kell azonban súlyos adósság ahhoz, hogy valaki áldozattá váljon. Szlovákiában is a kormány bukásához vezetett a válság: bár a szlovák parlament elfogadta az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (ESFS) kapacitásbővítését, a négypárti kormánykoalícióban ezen a téren nem volt meg az egység. Ezért Iveta Radicová a szavazást összekapcsolta a kormány iránti bizalmi szavazással, ami azonban kormánya bukásához vezetett. Radicová a márciusi előrehozott parlamenti választásig, illetve az új kormány felállásáig ügyvezető kormányfő.