Az elmúlt időszakban arról "csiripelnek a verebek", hogy Moszkva már-már 180 fokos fordulatot végrehajtva lezárhatja agresszív konfrontációját a Nyugattal és beérheti azzal, amit biztosan a markában tart (például a Krím félsziget). Vajon mi lehet ennek a hátterében? - kérdezi Mark Galeotti politológus professzor, Oroszország-szakértő a Moscow Timeson megjelent cikkében.

Az biztos, hogy Vlagyimir Putyin államfő békülékenyebb hangot ütött meg. A Valdai Forumon például nagyrabecsülését fejezete ki Emmanuel Macron francia államfőtől Donald Trump amerikai elnökig mindenkivel, és jelezte, hogy voltaképpen nem is akarja szétverni a nemzetközi kapcsolatokat.

Kapcsolódó

Egyik tévészereplésében attól beszélt, hogy nem kellene kölcsönösen negatív színben feltüntetni Oroszország legközelebbi szomszédját (Ukrajnát) és testvéri népét. (Ettől persze még tovább folyik a testvérháború Délkelet-Ukrajnában, Donbaszban és az orosz kommentátorok éppen hogy csak visszafogták a "legközelebbi szomszéd" szapulását.) Mi van, ha a Kreml megelégelte, hogy a fél világ bűnbaknak tartja Oroszországot és Ukrajnában olyan egyezségre törekszik, amely után enyhítik a nyugati gazdasági szankciókat? Mi van, ha Putyin belátja, hogy birodalmi ambíciói nem érik meg a kockázatot és a költségeket, amelyekbe kerülnek?

Délkelet-ukrajnai polgárháború

Persze az orosz államfő olyan mélyen elkötelezte magát az orosz kivételesség ideológiájával és a szuverenitás igényével, hogy a felpuhulás csak relatív lehet, ám azért érdemes eljátszani a gondolattal: mit nyerhetne a Kreml az enyhüléssel? A Donbaszban zajló polgárháború az élre kívánkozik. A Kremlnek őszintének kellene lennie önmagához: semmi haszna abból, hogy háborúban élnek az emberek ebben a térségben. Valójában súlyos tévedés, hogy Kijevet eltántorítja Donbasz visszaszerzésétől az orosz katonai jelenlét. Éppen ellenkezőleg az ukrán vezetést elszántabbá tette az agresszió.

Más szóval Oroszország valójában értelmetlen konfliktusra költi a pénzt Jobban járna, ha elfogadná (a korábbi német külügyminiszterről elnevezett) Steinmeier-formulát. E szerint Ukrajna visszakapná a délkeleti-határ ellenőrzését, cserébe Donbasz önálló régióvá válna, továbbá szép csendben tennének egy lépést afelé, hogy a Nyugat elismerje a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását. Moszkva tehet egy-két szívességet ebben az ügyben, amivel megolajozhatja a kiegyezést. Például az orosz szeparatista vezetőket eltávolítja Donbaszból, amivel garantálhatja, hogy ne szervezzenek az utolsó emberig tartó véres ellenállást.

Külföldi tőke

Mi rossz lenne abban, ha a külföldi tőke visszatérne Oroszországba? - tesz fel egy további kérdést a Moscow Times cikkírója. Nyilván nem biztosítanák neki a jog uralmával egyenértékű törvényi védettséget, de az orosz vállalatoknak külföldi tőkeinjekcióra van szükségük. Miért ne üzletelhetnének közösen? Mindenki pénzt akar csinálni Oroszországban - inkább udvarolni kellene a külföldieknek, hogy bejöjjenek, mint aggódni ezen!

És ezeken kívül van néhány kisebb-nagyobb ügy is. Például a klímavédelemben célszerű együttműködnie Oroszországnak a nagyvilággal (bár ez kissé hiteltelen, miután a világ egyik legnagyobb fosszilisnyersanyag-exportőréről van szó). Moszkva visszafoghatná az internetes trollkodást is, akár mint egy a jó szándékát bizonyítandó gesztust, és talán nem kellene túl intenzíven támogatnia a diktatúrákat. Elég, ha a szíriai rezsimet fenntartja. A Moscow Times publicistája úgy látja, hogy a törpe autokratákra költött pénz amúgy sem térül meg.

Realistán nézve az orosz bombázók továbbra is támadni fogják Észak-Szíriát, a rendőrség továbbra is keményen fog fellépni azok ellen a moszkvai tiltakozók ellen, akik szerinte rosszkor voltak rossz helyen és Putyin oligarchái tovább fogják dézsmálni a nemzeti vagyont. Ugyanakkor éppen ilyen reális lehet, hogy a Kreml mindebből visszavesz, nem keresi az ütközést és arra bazírozik, hogy egy visszafogottabb autokrácia elfogadhatóbb a Nyugatnak is. Gyorsan kiderülhet, hogy Kínához vagy Szaúd-Arábiához hasonlóan Oroszország is kiegyezést kereső viszonyra számíthat.