Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szűk, úgynevezett elnöki sajtókör számára tartott tájékoztatón az elnök megismételte Moszkva többször is közölt álláspontját: továbbra is a március 22-én leváltott Viktor Janukovicsot tartja Ukrajna törvényes elnökének, a jelenlegi ukrán vezetés pedig törvénytelen úton jutott hatalomra.

Nincs szükség az orosz fegyveres erők ukrajnai bevetésére, de a lehetőség megvan - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkva környéki rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján, majd hozzátette, hogy Moszkva nem vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a Krím félsziget Oroszország területéhez csatlakozzon. A politikus ugyanakkor kijelentette, hogy az Ukrajna területi egységének biztosításáról 1994-ben Budapesten aláírt memorandum nem vonatkozhat a jelenlegi ukrán vezetésre, mivel az - ahogy azt szavai szerint Ukrajnában állítják - forradalom útján került a hatalomra. Az orosz államfő azt mondta, egyet kell értenie a Kreml szakértőivel abban, hogy a forradalom révén Ukrajna területén új állam jön létre. Közölte, hogy "Sem ezzel az (ukrán) állammal, sem vele kapcsolatban semmilyen bennünket kötelező dokumentumot nem írtunk alá".

A Rosszija 24 állami hírtelevízió által élőben közvetített rendkívüli tájékoztatón Putyin közölte, hogy Oroszország nem akar háborúzni az ukrán néppel. "Csak akkor harcolna, ha meg kellene védenie az ukrán lakosságot" - mondta.

Az egyik újságíró kérdésére válaszolva az elnök helyi önvédelmi egységeknek nevezte a Krímben megjelent, jelzés nélküli katonai egyenruhába öltözött fegyveresek csoportjait, amelyek blokkolták az ukrán hadsereg egységeinek létesítményeit és mozgását. Vlagyimir Putyin cáfolta, hogy Moszkva ösztönözné az általa önvédelmi egységeknek nevezett csoportok tevékenységét.

Az orosz elnök szerint huszonkét ezer ukrán katona engedelmeskedik az új krími vezetésnek és több tíz Sz-300-as légvédelmi rakétakomplexum áll a félsziget kormányzatának ellenőrzése alatt. A politikus kijelentette, hogy az ukrán katonák egyetlen lövés nélkül álltak át a Krími Autonóm Köztársaság oroszbarát vezetéséhez. Mint mondta, meggyőződése, hogy "az ukrán és az orosz katonák a barikádnak ugyanazon az oldalán fognak harcolni".

Vlagyimir Putyin kijelentette, amennyiben döntést hozna - a parlament felsőházának felhatalmazása alapján - orosz katonai erő ukrajnai  alkalmazásáról, akkor azt a nemzetközi egyezményekkel teljes összhangban tenné. Ezt azzal indokolta, hogy Ukrajna törvényes elnöke, Viktor Janukovics fordult Moszkvához ezzel a kéréssel.