Korábban Anton Satalov, orosz pénzügyminiszter-helyettes úgy nyilatkozott: akkor lenne igazságos az intézkedés, ha az kizárólag a bankbetétek kamataira vonatkozna. Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter később közölte, hogy a bankbetétek megadóztatása hatással lehet Ciprus adósságának átstrukturálására.

"Megegyeztünk euróövezeti kollégáinkkal, hogy koordináljuk az intézkedéseinket. A mi szerepünk a korábban rendelkezésre bocsájtott hitel visszatérítési feltételeinek könnyítése. Az euróövezetben a bankadó bevezetését célzó lépéseket viszont anélkül hozták, hogy Oroszországgal megvitatták volna, ezért ismét megvizsgáljuk részvételünket a hitel átstrukturálását illetően"- jelentette ki az orosz pénzügyminiszter.

Az EU orosz segítségben bízik

A gazeta.ru orosz hír- és elemző oldal szerint az Európai Bizottság azt reméli, hogy Oroszország részt vesz a ciprusi gazdaság megmentésében. Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos a 2,5 milliárd eurós kölcsön finanszírozását reméli Moszkvától. Ciprus 5 éves halasztást kért a hitel visszafizetésére és a kamatok csökkentésére számít.

Ciprus 2011-ben kért és kapott 2,5 milliárd eurót öt évre, később 2020-ig kérte kitolni a visszafizetés határidejét és újabb 5 milliárd euróért folyamodott Moszkvához.

A hírportál úgy tudja, hogy szerdán az orosz fővárosba várják a Vászosz Szhiarlisz ciprusi pénzügyminisztert és Moszkvába készül Nikosz Anasztasziadisz, a szigetország államfője is, aki Vlagyimir Putyintól számít segítségre.

Kétmilliárd dollárt bukhatnak az orosz betétesek

Vezető orosz napilapok kommentárja szerint az orosz bankbetétesek két milliárd dollárt veszíthetnek a ciprusi kormány döntése miatt. A Vedomosztyi, befolyásos üzleti-politikai újság egyenesen úgy fogalmaz, hogy Ciprus idegen pénzekkel fizeti ki adósságát. A külföldi bankbetétesek legnagyobb részét az orosz állampolgárok teszik ki.

A Moody's hitelminősítő számításai szerint 2012 végén orosz bankok mintegy 12 milliárd dollárnyi, orosz vállalatok pedig 19 milliárd dollárnyi betétállománnyal rendelkeztek ciprusi pénzintézetekben. Ciprus csődje esetén az orosz bankok - VTB bank, Gazprombank, Szberbank, Alfa bank - vesztesége 43-53 milliárd dollárt tenne ki egyes becslések szerint. Az orosz bankok által ciprusi offshore cégeknek adott hitelek nagyságát 30-40 milliárd dollár közé teszik. Az orosz pénzintézetek ciprusi leányvállalataiban további 12 milliárd dollárt helyeztek ki.

A Gazprom segített volna

A Greek Reporter helyi médiaértesülésekre hivatkozva arról számolt be, hogy a Gazprom felajánlotta a ciprusi kormányfő számára, hogy kész finanszírozni az ország bankrendszerének helyreállítását, amennyiben a szigetország kutatási jogokat biztosít számára a szénhidrogén-vagyonát illetőe - írja a Portfolio.hu. Az oroszok ezzel alternatívát kívántak nyújtani Ciprus számára az EU által felkínált 10 milliárd eurós mentőcsomaggal szemben. Nem hivatalos értesülések szerint a kormányfő elutasította az orosz ajánlatot, mert "uniós megoldást" keres. A portál hozzátette, hogy ezt követően egy magas beosztású orosz banktisztségviselő olyan nyilatkozatot tett, ami szerint a ciprusi bankrendszer nem megbízható, és az oroszoknak érdemes onnan kivonniuk bankbetétjeiket.