Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A "Holnap és holnapután: egy európai vízió" címmel tartott berlini előadásában a központi banki szakember amellett érvelt, hogy az euróövezeti államoknak szélesebb spektrumon kellene egymás gazdaságpolitikáját vizsgálniuk.

Kifejtette: azoknál az országoknál, amelyek elveszítették a piaci finanszírozás lehetőségét, helyénvaló, hogy szigorú feltételek mellett támogatást nyújtsanak az euróövezeti társak. "Az országok igenis megérdemelnek egy lehetőséget, hogy maguk hozzák helyre gondjaikat, és helyreállítsák a stabilitást" - fogalmazott Jean-Claude Trichet.

Határt kell szabni

Az ECB elnöke ugyanakkor leszögezte: ennek a megközelítésnek világos határt kell szabni. Rámutatott: azoknak az országoknak az esetében, amelyek folyamatosan alulteljesítenek a gondok megoldásában, a vállalat reformok végrehajtásában, az euróövezeti hatóságoknak, amilyen az ECB is, komolyabb hatósági szerepet kell adni a gazdaságpolitika irányításában.

Világossá tette ugyanakkor, hogy egy ilyen "második kör" létrehozásához szükséges az EU alapszerződéseinek módosítása, ahogy az "a szuverenitás egy új felfogását is jelentené".

Jean-Claude Trichet, aki nyolc éves mandátumának lejártát követően október végén távozik a frankfurti szervezet éléről, a berlini Humboldt Egyetemen tartott előadást. November elsejével az olasz Mario Draghi lesz az ECB elnöke.

A francia közgazdász beszédében kiemelte: Németország példát mutat abban, hogy a józan gazdaságpolitika és a markáns reformok segítenek visszanyerni a versenyképességet, és hozzájárulnak az euróövezeten belüli prosperitáshoz. Úgy fogalmazott: "Ma Németország élen jár a válságból való kilábalásban (...) és nagyon fontos példát mutat a jelenlegi helyzetben".

Közös pénzügyminisztérium?

Júniusban, a Nagy Károly-díj átvételekor tartott beszédében Jean-Claude Trichet egy közös euróövezeti pénzügyminisztérium létrehozását vizionálta. Ezúttal Berlinben azonban úgy fogalmazott: egy ilyen megközelítés szükségességét csak megerősítette a válság. "Az európai pénzügyminisztérium elsősorban a költségvetési és versenyképességi politikákat felügyelné, de szükség esetén az ő felelőssége lenne a "második kör" végrehajtása" - mondta az ECB távozó elnöke.

Kijelentette: "egyre inkább úgy tűnik, hogy nem túl merész gondolat egy európai pénzügyminisztérium felállítása, inkább az lehet merész, aki nem fontolja meg létrehozását".

Jean-Claude Trichet beszédében abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az ECB valamennyi, a válság alatt hozott döntése az árstabilitás fenntartására vonatkozó mandátumával összhangban született. A bank mérlegfőösszegének bővítését "megfontoltnak", a kötvényvásárlási program (SMP) újraindítását pedig "szükségesnek" nevezte a monetáris politika átviteli mechanizmusának megerősítése érdekében.

Az ECB távozó elnöke javaslattal állt elő az Európai Unió intézményrendszer jövőjét illetően. Úgy fogalmazott: "el lehet képzelni, hogy az Európai Tanács majdan az unió szenátusává, az Európai Parlament pedig alsóházzá alakul, míg az Európai Bizottság a végrehajtó, az Európai Unió Bírósága pedig az igazságszolgáltatási hatalmi ággá válik".