Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Watergate-ügy, amely Richard Nixon elnök lemondásához vezetett, elhomályosulhat annak a botránynak az árnyékában, amely a Donald Trump környezetének orosz kapcsolatait firtató vizsgálatok után kirobbanhat - idézte a Business Insider James Clapper titkosszolgálati szakértő véleményét. Watergate-botrányban kiderült, hogy republikánus Nixon az 1972-es választások alatt lehallgatta a Demokrata Párt kampányközpontjában folyó beszélgetéseket.

Clapper már John F. Kennedy elnöksége alatt, az 1960-as évek elején az USA hírszerzésénél dolgozott és még az előző államfő, Barack Obama idején is vezető beosztást töltött be ebben a szakmában. Mint mondja, minden elnököt lojálisan szolgált pártállására való tekintet nélkül, ám Trumppal más a helyzet.

Füstölgő pisztoly

Ma már magánemberként mondhatom, hogy rettenetesen aggaszt az a támadás, amely az amerikai politikai rendszert kívülről és belülről éri - fejtegette. Kívülről Oroszország rontott rá kiberakcióval a demokratikus berendezkedésre, belülről az elnök maga az, amely bomlasztja a demokratikus ellensúlyok rendszerét.

Clapper egyszerűen érthetetlennek tartja, hogy a Donald Trump környezetének tagjai miért keresték vagy fogadták el az oroszok társaságát. A hírszerző szakember úgy véli, hogy a két nagy párt és az amerikai nemzet jövője szempontjából is életbevágóan fontos kideríteni, mi van ennek az ügynek a hátterében.

Azt ugyanakkor nem tudja, hogy lehet-e valaki kezében "füstöltő pisztoly" - tette hozzá arra célozva, hogy mindent elsöprő tények derülhetnek ki.

Pont szerdán

Vélhetően nem véletlen, hogy Clapper éppen James Comey volt FBI-igazgató szenátusi meghallgatása előtt egy nappal szólalt meg. A hírszerzési bizottság tagjai minden bizonnyal rá fognak kérdezni, hogy igaz-e az a kiszivárogtatott hír, miszerint Trump nyomást gyakorolt rá, hogy állítsa le a számára kínos FBI-vizsgálatot.

Comey várhatóan vitatni fogja az elnöknek azt a kijelentését, miszerint többször azt mondta volna Trumpnak, hogy az FBI sohasem vizsgálta a tevékenységét korábban, amikor ingatlanbefektetőként, illetve tévés valóságshow-sztárként élte napjait.

Clapper még nem ismerhette azt a friss hírt, miszerint Comey kirúgása előtt, februárban arra kérte Jeff Session igazságügyi minisztert, hogy a kínos kérések elkerülése érdekében ne hagyja kettesben Trumppal. Szintén friss hír, hogy Session, az elnök régi politikai szövetségese lemondását fontolgatja, mert megromlott a viszonya Trumppal.

Mire felel és mire nem?

Clapper úgy véli, két dologra lesz érdemes odafigyelni Comey csütörtöki meghallgatásán. Az egyik az lesz, hogy mit mond, a másik pedig az, hogy mire nem ad majd választ. A szakember egyébként tisztességes köztisztviselőként írja le az FBI volt igazgatóját, akit Trump elfogadhatatlan stílusban rúgott ki, figyelmen kívül hagyva az általa vezetett hivatal függetlenségét. Comey az újságból tudta meg, hogy az elnök lapátra tette.

Clapper végül még egyszer felhívta a figyelmet az orosz kibertámadások agresszivitására és hatásosságára. Kifinomult, állami támogatást élvező propagandagépezetet lát, amely képes volt a közösségi médiában ügyködő trollokkal olyan fals információkat bevinni a közbeszédbe, amelyeket átvett és szándékaitól függetlenül felerősített a média.

Az első céljukat, hogy kétségeket, elégedetlenséget keltsenek a demokratikus rendszerrel szemben, hogy összeugrasszák a politika iránt érdeklődő átlagembereket és tágabban a szavazókat, elérték - szögezi le a titkosszolgálati szakember. Biztos benne, hogy sokkal messzebb jutottak ezzel, mint amit a legszebb álmaikban reméltek.