Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli az eszmecserén. Előzetes vélekedések szerint megállapodás várható abban, hogy ki kell bővíteni az ukrajnai válság elmélyüléséért felelősnek mondott, uniós büntetésekkel sújtott természetes, illetve jogi személyek listáját. A büntetés alapvetően az Európai Unióban elérhető javak, így bankszámlák befagyasztása, illetve a természetes személyek esetében ezen felül az EU-ba történő beutazás tilalma.

A külügyminiszterek aligha fognak dönteni a konkrét nevekről, ezt az elkövetkező napokban szakértői szinten kell majd egyeztetni.

Az igazán jelentős változást azonban az jelentené, ha az EU kiszélesítené az Oroszországgal szemben alkalmazott, egyes megcélzott szektorokra vonatkozó gazdasági szankciós rendszert. Erről viszont a külügyminiszterek nem hozhatnak döntést, az ügyben - horderejénél fogva - a tagországok csúcsvezetőinek kell majd kimondaniuk a végső szót.

A csütörtöki brüsszeli tanácskozás kezdetére valamelyest enyhült az az aggodalom, hogy az új, radikális baloldali irányzatú görög kormány akadályozni fogja a Moszkvával szembeni erőteljesebb uniós fellépést. Athénban ugyanis egy kormányszóvivő közölte: az, hogy a minap görög részről tiltakoztak az EU-szankciók szigorításának eshetőségét felvető brüsszeli közlemény miatt, alapvetően nem a nyilatkozat tartalmának, hanem a nyilatkozat kiadásához vezető eljárásmódnak szólt. Athén szerint az éppen kormányváltást lebonyolító Görögországgal nem konzultáltak megfelelően.