Büntetőcsapásra készülve a Földközi-tengeren tartózkodik négy amerikai hadihajó, a USS Ramage, a Mahan, a Gravely és a Barry. Mindez arra utal, hogy Donald Trump újabb cirkálórakéta-támadással készül demonstrálni, hogy az Egyesült Államok nem tűri a vegyi fegyverek bevetését a konfliktusban - számolt be az InfoRádió.

Az orosz média említi még a Donald Cook rombolót, amely a Hürriyet török újság szerint 100 kilométerre megközelítette az oroszok szíriai haditengerészeti támaszpontját, Tartusz kikötőjét. Ez volt az a hajó, amely a Krím Ukrajnától történt elcsatolása után, 2014-ben megjelent a Fekete-tengeren és két évvel később a Balti-tengeren is. A hajót felszerelték az Aegis rakétavédelmi rendszer eszközeivel, ami azt jelenti, hogy nemcsak támadásra használt Tomahawk cikrálórakétákat tud kilőni, hanem elméletileg képes lelőni rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat is.

Donald Trump kemény nyilatkozatban ígért rövid időn belül katonai csapást a szíriai hadsereg által már jelentős részben visszafoglalt Kelet-Gútában elkövetett és a rezsimnek tulajdonított állítólagos vegyifegyver-támadás nyomán, amelyben a nyugati média és aktivisták szerint több tucat polgári lakos, köztük gyerek is meghalt.

A The Wall Street Journal szerint még egy további rombolót, a USS Portert is a szíriai partokhoz küldhetnek az amerikaiak. Nem nyugati források még egy sor amerikai tengeralattjárót is említenek. Mindeközben a szíriai légierő legjobb gépeit az oroszok Hmejmim légibázisra dobják át és átvezénylik a szíriai hadsereg 4. páncélos dandárját, amely Damaszkusz közelében állomásozik.

Elemzők szerint a várható amerikai támadásban a brit és a francia szövetségesek is részt vehetnek.

Fotó: AFP PHOTO/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS