Vegyesen alakultak a júliusi beszerzési menedzserindexek Kínában, de összességében megerősítik a gazdasági lassulás gyanúját. Igaz, a hivatalos feldolgozóipari bmi alig lett kisebb a vártnál, hiszen az 50 pontos elemzői konszenzussal szemben 49,9 pont lett az értéke. Ugyanakkor ezzel az index átlépett egy pszichológiai határt, hiszen így gazdasági visszaesést mutat. A hivatalos mutató többnyire enyhe növekedést jelentett az elmúlt negyedévek lassulása során is.

A szolgáltatóipari bmi 53,7 pontról 53,9-re emelkedett, ám a számot beárnyékolja, hogy az ingatlanpiaci részindexek rosszul teljesítettek. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy a lakáspiaci boom elérte a csúcsát.

A magánszektor által készített bmi (Xaixin/Markit) vegyes eredményeket hozott. A feldolgozóipar 50,6 pontja azt jelenti, hogy február óta először ígér növekedést az index. Az első kommentárok szerint ez azt a reményt nyújthatja, hogy a kormányzati élénkítések elkezdték éreztetni a hatásukat a gazdaságban. Ugyanakkor az exportrendelések esése óvatosságra ad okot.

Összességében tehát az indexek nem lettek tragikusak, viszont a részindexekkel együtt megerősítik azt a vélekedést, hogy a kínai GDP-növekedés tovább fog csökkenni.