Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A török statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint az év első hónapjában, januárban a ráta 14,7 százalékra emelkedett a decemberi 13,5 százalékról.

Egy éve januárban kisebb, 10,8 százalékos munkanélküliséget mértek Törökországban. Idén januárban a 27,16 millió munkaképes lakosra 4,6 millió munkanélküli jutott.

A magas infláció és a török líra gyengülése miatt a gazdaság a tavalyi év második felében recesszióba került. Az infláció június óta sorra 15 éves csúcsokat döntött, a legrosszabb hónapban, októberben a 25 százalékot is meghaladta a pénzromlás éves összevetésű üteme - írta az MTI. Márciusban 19,71 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, a februári infláció 19,67 százalék volt.

A török statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalékkal zsugorodott a török hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest, amikor 1,1 százalék volt a csökkenés. Azzal, hogy két egymást követő negyedévben zsugorodott a gazdaság, technikai értelemben recesszióba került, először 10 éven belül. A török gazdaság tavalyi növekedése 2,6 százalékra lassult a 2017. évi 7,4 százalékról.