A cseh újságban Testvéri segítség a magyaroknak címmel írt jegyzetében Pavel Matocha rámutatott: bár a Szovjetunió vezette egykori keleti blokkban a nemzeti politikai rendszereket "népi demokratikusnak" nevezték, mindenki tudta, hogy ezt a kifejezést "antidemokratikusnak" kell értelmezni. Ha valaki nem tartotta be Moszkva utasításait, számolhatott a "testvéri segítségnyújtással", amely visszavezette a "helyes" útra. Ma szerinte hasonló a helyzet az Európai Unióban, ahol a "liberális" jelző takarja el az igazi demokráciát.

Az Európai Parlament plénumának szavazása Magyarországról újra megmutatta, hogy az Európai Unió vezetőinek érdekei eltérnek számos tagállam nemzeti érdekeitől - állapította meg Matocha. A tagállamok, akárcsak régen, most sem támaszkodhatnak a központra, mert az, mint valamikor Moszkva, most újra önös érdekeit védi.

"Cseh érdek közösen Lengyelországgal kiállni Magyarország mellett, és erről meggyőzni Ausztriát és Olaszországot is. Amennyiben most Magyarország veszít, Lengyelország, majd pedig mi, Ausztria és Olaszország következünk, illetve mindazok az államok, amelyekben a brüsszeli hatalmasokat bírálók győztek. Az európai képviselők szavazása a várakozásoknak megfelelően megmutatta, hogy rájuk nem számíthatunk, saját halastavukat nem fogják kiengedni, és országaik érdekeit mellőzve védeni fogják az EU-t. Szükség van ezért arra, hogy ne csak a miniszterelnök, hanem az egész cseh kormány hangosan kimondja: a brüsszeli elvtársak ne számítsanak ránk a testvéri segítségnyújtásban Magyarországnak" - zárta jegyzetét Pavel Matocha. ( A Lidové Noviny a cseh Mafra a.s. kezében van, amely az Andrej Babis tulajdonában levő Agrofert leányvállalata.)

A cseh elnök puhább, mint Orbán és Kaczinsky

Nem a migrációs politika, hanem az illiberális rendszer kiépítése a fő probléma Orbán Viktor kormányzásával, a bevándorlás kérdésében ugyanis nem muszáj egyetérteni, a jogállamiság korlátozása viszont nem engedhető meg - mondta Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője a Le Soirnak adott interjújában.

Az egykori belga miniszterelnök védelmébe vette a liberális pártcsaládhoz tartozó, de a cikk szerint a migráció kérdésében szintén populista retorikát használó Andrej Babis cseh kormányfőt, mondván, hogy a magyar miniszterelnökkel sem ez az alapvető gond, hanem "a jogállamisági elvek elnyomása, egyes újságok másnapra történő bezáratása és például a civil szervezetek ellehetetlenítése".

Verhofstadt leszögezte: ő maga nem ért egyet mindennel, amit Babis mond, de Babisnak joga van ahhoz, hogy mondja, és ami a legfontosabb, nem is próbálja azt elérni, hogy mindenki ugyanazt gondolja, ez a nagy különbség közte, illetve Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője között.

"Tudjuk, hogy a keleti országoknak kételyei vannak a migrációval kapcsolatban, és ezt bizonyos mértékig meg is értem, mivel fordítva ragadtuk meg a problémát: azelőtt kezdtünk beszélni a szolidaritásról, hogy foglalkozni kezdtünk volna a külső határok védelmével" - hangsúlyozta a volt belga kormányfő.