Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel, 325:1 arányban jóváhagyott dokumentumban a lehető leghatározottabban elítélték Hasogdzsi megkínzását és megölését, továbbá pártatlan, nemzetközi vizsgálatot követeltek a történtek pontos felderítésére.

A képviselők szerint az Európai Uniónak le kell állítania a Szaúd-Arábiának szánt fegyvereladásokat, a tagállamoknak pedig készen kell állniuk célzott szankciók, például vízumtilalom és vagyonbefagyasztás bevezetésére.

Aláhúzták emellett: nem valószínű, hogy a gyilkosság a szaúdi politikát ténylegesen irányító Mohamed bin Szalmán trónörökös tudta nélkül megtörténhetett volna. Végezetül az állásfoglalásban arra is felszólították az uniós tagállamokat, hogy vessék fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának következő ülésén, hogy miként lehetnek tagok a testületben olyan országok, amelyek "erősen megkérdőjelezhető emberi jogi bizonyítvánnyal rendelkeznek", mint például Szaúd-Arábia.

Rijádnak a jemeni polgárháborúban játszott szerepe miatt az Európai Parlament már október elején is felszólított a fegyverembargó elrendelésére.

A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát. Rijád egy ideig tagadta, majd előző szombaton elismerte, hogy az újságírót meggyilkolták a külképviseleten. A halálát eleinte azzal magyarázták, hogy összetűzésbe keveredett a konzulátuson tartózkodó személyek egy csoportjával, és az így kialakult dulakodásban vesztette életét.

A szaúdi főügyész azonban csütörtökön már azt mondta, hogy előre kitervelt bűncselekményről lehet szó. Hasogdzsi holttestét máig nem találták meg.

Képünk forrása: Pixabay