Vasárnap a két legfontosabb közjogi méltóság, Andrej Kiska köztársasági elnök és Robert Fico miniszterelnök is tévébeszédet tartott Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és menyasszonya, Martina Kusnírová halála kapcsán. Az államfő pedig elmondta, hogy a két héttel ezelőtti gyilkosságot, melynek hátterében az olasz maffia szlovákiai ágát sejtik, egyáltalán nem tudja kezelni a kormány. Emiatt pedig két utat ajánl az ország vezetésének: vagy strukturálisan átszervezik a kormányt, vagy előrehozott választásokat kell kiírni.

Robert Fico egy órával később azt mondta, hogy Kiska "két fiatal sírján táncol", arra utalt, hogy beszéde idegen érdekeket szolgál, mert ahogy fogalmazott, azt "nem Szlovákiában írták". Kizártnak tartotta, hogy a kormányt átszervezzék, valamint azt mondta, hogy 90 képviselő szavazata kell az új választáshoz, ennyi támogatója pedig nincs az ellenzéknek.

Szlovákiában jelenleg egy hármas koalíció kormányoz, melynek tagja a Fico vezette jobboldali SMER és SNS, valamint a Híd-Most szlovák-magyar vegyespárt. Utóbbi azt ígérte, hogy hétfőn ülnek össze dönteni az alelnökök, mert Bugár Béla pártelnök tervezett külföldi úton van. A tanácskozás után hétfő délelőtt bejelentették: tartják magukat múlt heti bejelentésükhöz, hogy kormányátalakítást akarnak ők is, ahogy Kiska.

"A Híd párt részt vesz a tanácskozásokon, amit az elnök kezdeményezett, a megoldáshoz viszont, amit javasolt, többségi vagy alkotmányos támogatás kell a parlamentben, és ez egyelőre nincs meg" - idézi bejelentésüket a Parameter.sk.

A párt szerint meg kell nevezni azt a lehetőséget is, mely során ezt a többséget a kormány átalakításával lehetne megszerezni. "Ezt a lehetőséget mi már világosan felvetettük a héten. Emellett elindítottunk egy párton belüli folyamatot is a járási szervezetek szintjén, amely a március 12-i országos tanácson ér véget" - közölték. Az átszervezés részükről tartalmazza, hogy Robert Kalinák belügyminiszternek (Smer-SD) távoznia kell.

De ahogy Fico, úgy Kalinák sem ért egyet az átalakítással. Valamint lemondani sem hajlandó. A Híd  ezért összehívta a párt országos tanácsát, melyen arról fognak tárgyalni, maradjanak-e a koalícióban.

Szlovákiában az eredményezett válságot, hogy Ján Kuciak tényfeltáró újságírót és menyaszonyát, Martina Kusnírovát meggyilkolták otthonukban két héttel ezelőtt. Kuciak utolsó cikkében arról írt, hogyan vetette meg a lábát Szlovákiában az olasz-maffia. Ebben kapcsot talált Robert Fico miniszterelnök és a szervezett bűnözés között, ugyanis a kormányfő egyik tanácsadója Maria Troskova  még közös cégben is volt az egyik maffiataggal.

A fotó forrása: Napi.hu.