Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Abszolút értékben a hiány elérte az 5,5 milliárd lejt (368,5 milliárd forint), a bevételek 21,3 százalékkal nőttek, a kiadások pedig 38,5 százalékkal emelkedtek a tavalyi első két hónaphoz mérten. Az első hónap után a deficit GDP-arányosan 0,2 százalék, 1,98 milliárd lej volt.

Ionut Dumitru, a román költségvetési tanács elnöke kedden felhívta a figyelmet, hogy más években az első két hónap után vagy nagyon alacsony volt az államháztartási hiány, vagy éppen többlet keletkezett - írta az Agerpres hírügynökség.

A szokatlanul magas hiányhoz hozzájárultak bizonyos időszakos kiadások, mint például az európai uniós mezőgazdasági támogatások megelőlegezése, vagy a hadsereg felfegyverkezési programja, amelyek betervezett költségek voltak - mondta.

Ezeket nem tartja aggasztónak, viszont elgondolkodtató az állandó kiadások gyorsuló dinamikája. Példaként a közszféra béreivel kapcsolatos kiadásokat nevezte meg, amelyek jelentős mértékben nőttek, de a szociális kiadások is gyors ütemben emelkednek úgy, hogy a nyugdíjaknak csak az év közepétől kell nőniük 10 százalékkal, márciustól pedig az egészségügyben és az oktatásban is jelentős béremelések lesznek. (Románia az euró bevezetésére készül.)

A kép forrása: Shutterstock.