A piaci megfigyelők kíváncsian várják, mi lesz a következő lépése Kim Dzsongun észak-koreai diktátornak, miután a Donald Trump amerikai elnökkel tartott csúcstalálkozón megígérte, hogy - biztonsági garanciákért cserébe - leszerelik országa atomfegyver-arzenálját. Ha ebben sikerül előrelépni és megnyitnák az elzárkózó ország gazdaságát, akkor a GDP 10 év alatt 100 milliárd dollárra nőhetne - adta közre a Crédit Suisse becslését a Business Insider.

Ez jóval elmarad az 160 milliárd dolláros magyar bruttó hazai terméktől, ám ha azt nézzük, hogy a dzsucse ideológiát követő rezsim gazdasága jelenleg csupán évi 32 milliárd dollárnyi GDP-t termel, akkor hatalmas ugrás. Trang Thuy Le, a svájci bank elemzője szerint azt látnánk Észak-Korea esetében, amit Dél-Korea az 1970-es években, Kína az 1990-es évek elején, illetve Vietnam az 1990-es évek végén produkált: évi 7-8 százalékkal vágtató gazdasági növekedést.

Vagyon a mélyben

Az elemző idéz néhány iparági szakértők, akik úgy becslik, hogy Észak-Korea gigantikus nyersanyagkincsen csücsül. Dél-Korea állami bányászati vállalata, a Korea Resources számításai szerint a szén, vasérc, cink, réz és ritka fémek értéke meghaladhatja a hatezermmilliárd dollárt. Ez a jelenlegi GDP 190-szerese.

Az óriási lehetőségek ellenére a Crédit Suisse úgy vélik, hogy belátható időn belül nem valószínű a Koreai-félsziget két országának egyesülése. Ezt részben Kína befolyásával indokolják, mivel Peking meg akarja tartani Észak-Koreát ütközőállamnak és nem szeretne közös határt Dél-Koreával. Emellett egy gyors újraegyesítés felborítaná az utóbbi ország költségvetését és aláásná munkaerőpiacát.

Nyomulnának

Miközben az USA óvatos a Trump-Kim csúcstalálkozó óta, és igyekszik "kisakkozni", hogyan lehetne megvalósítani a titokzatos ország nukleáris arzenáljának leépítését, Dél-Koreában kitart az optimizmus, igyekeznek fenntartani az év elején kezdődött enyhülés lendületét - írta a CNBC. Már arról is tárgyalnak, hogy részt vállalnának az észak-koreai vasút korszerűsítésében és esetleg összekötnék a két ország vasúti rendszerét.

Egy friss szöuli közvélemény-kutatás szerint Kim megítélése csúcsot döntött, indexe magasabb, mint Abe Sinzó japán miniszterelnöké vagy Hszi Csin-ping kínai államfőé. A megkérdezettek több mint 70 százaléka szerint a Trump-Kim csúcs siker volt és csak 10 százalékuk számít arra, hogy Phenjan folytatni fogja nukleáris fegyverei fejlesztését.

Ugyanakkor szakértők szerint nem lesz egyszerű fenntartani a kapcsolatok javításának lendületét. Ha a dél-koreai kormány nem tud érezhető előrelépést felmutatni a béketárgyalásokon, akkor megfordulhat a közhangulat. Bonyolítja a helyzetet, hogy az USA-nak a leszerelés az első, így ha az akadozik, akkor a gazdasági kapcsolatok gyors bővítésére törekvő szöuli vezetés szembe kerülhet a Washingtoni-adminisztrációval.

A fotó forrása: AFP.