Mit jelent a magyar, vagy a régió gazdaságnak, ha Donald Trump, vagy éppen Hillary Clinton nyeri az amerikai elnökválasztást? - tette fel a kérdést Andrew. A szakember egyből meg is adta a választ, miszerint nem olyan sokat.

Persze ezzel nem mindenki ért egyet, a demokrata barátai szerint például a világvége jön, ha Trump nyer. Andrew szerint minden választás két dologról, a demográfiáról és a gazdaságról szól. Márpedig jelenleg a demográfia a demokratáknak kedvez, hiszen egyre többen költöznek az ő bázisuknak számító nagyvárosokba, egyre több az egyedül élő nő és növekszik a latin-amerikaiak aránya is. Igen ám, de a gazdaság inkább a republikánusoknak kedvez: az emberek nem hiszik, érzik úgy, hogy olyan jól élnek, mint 4, vagy 8 éve.

Joe Andrew 1999 elejétől 2001-ig töltötte be a Demokrata Párt országos elnöki tisztségét. Bill Clinton elnök, Al Gore alelnök és a Demokrata Pártgyűlések együttesen jelölték mind a házban, mind a szenátusban, és ő vezette át a pártot a sokat vitatott 2000-es elnökválasztáson. Vezetése alatt a Demokrata Párt több pénzt gyűjtött össze és több szavazatot szerzett az elnökválasztás során, mint bármely addigi országos elnök alatt. Jelenleg a világ legnagyobb ügyvédi irodája, a Dentons globális elnöki posztját tölti be. Kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkező és elismert vállalati jogászként Andrew tanácsait gyakran kérik ki üzleti és kormányzati vezetők a világ minden tájáról. Egyedülálló rálátással bír a politikai és üzleti élet kereszteződéseire csakúgy, mint az Egyesült Államok elnökválasztásainak a globális gazdasági szféra szempontjából való jelentőségére.

Pedig Andrew szerint ez nincs így, a statisztikák szerint maximum néhány államban lehetett visszaesés, ám a közérzet mást mutat. Éppen ezért igen szoros verseny várható, amiben a két jelölt személyisége dönthet - állítja Andrew, aki szerint mind Clinton, mind Trump elég félelmetes a maga módján.

A választásoknak mindenesetre lesz hatása a globális folyamatokra is, hiszen az USA külpolitikája is múlhat ezen. Amennyiben például Clinton nyer, úgy várhatóan folytatódik az eddigi globális amerikai külpolitika, míg ha a republikánusokat hozza ki győztesnek a választás, akkor elképzelhető valamiféle változás. Nekik nincsenek meg az demokraták eddig felépített külkapcsolatai, ami okozhat egyfajta bizonytalanságot a globális politikai színtéren, ám véleménye szerint a TTIP-t, azaz EU-USA szabadkereskedelmi egyezményt nem fogják megfúrni, azt a republikánusok egy része is támogatja.

A vélekedés és a tények

Az elnökválasztás körüli bizonytalanság ugyanakkor hatással lehet a GDP-re, nemcsak az USA-ban, hanem az egész világon - állította Andrew, aki egy érdekes kettősségre is felhívta a figyelmet: az amerikai S&P-500-as index szinte minden alkalommal csökkent az amerikai elnökválasztás évében, amikor nem indult a regnáló elnök, sőt a globális tőzsdék nagy része is visszaesett. Ennek oka, hogy a tőzsdék az előrejelzésekre épülnek, ám közben a statisztikák azt mutatták, hogy ezekben az években nem csak a GDP nőtt, hanem a fogyasztás, a befektetői tevékenység, a cégek árbevétele és a termelés is.

Andrew állítja: az elemzők egy része szerint a bizonytalansággal együtt növekvő nacionalizmus nagyobb veszélyt jelent, mint az előbbi. Három héttel ezelőtt, amikor nagyjából eldőlt, hogy Trumpból elnökjelölt lesz, egy amerikai újság beszámolt egy szélsőjobboldali politikusról, aki nagyon tör előre. Azonban nem a republikánus jelöltről volt szó, hanem egy osztrák kollégájáról. Tehát a nacionalizmus előretörése nem egyedi amerikai történet, hanem globális jelenség.

A hidegháború alatt a szabad és nem szabad államok álltak egymással szemben, manapság azonban már inkább a globalizáció és a kulturális identitáció. Ez a találkozás pedig nem zökkenőmentes, hiszen ha büszke vagy a nemzetedre, a vallásodra, akkor könnyen előfordulhat, hogy összeütközésbe kerülsz a globalizációval, azzal, hogy minden sarkon Mcdonald's, vagy éppen Starbucks várja a fiatalokat.

Ez és a globalizáció hatásait övező bizonytalanság pedig növeli a populizmust, amit ráadásul a migránsok tömege is erősít. Ezt pedig számos kormány próbálja a saját javára fordítani, így szerezvén új támogatókat maguknak.