Az újság azt írja vasárnap internetes felületén, hogy a biztonsági szolgálatok az elmúlt 24 órában többször adtak ki figyelmeztetést. A hírszerzés azt feltételezi, hogy a terroristák kifejleszthettek olyan módszereket, amelyekkel úgy tudnak robbanóanyagot elrejteni a hordozható számítógépekbe (laptop) és mobiltelefonokba, hogy a repterek biztonsági átvilágítási rendszere ne észlelje őket - idézi a lapot az MTI.

A The Telegraph ezzel összefüggésbe emlékeztet arra, hogy két héttel ezelőtt terrorveszélyre hivatkozva az amerikai és brit hatóságok megtiltották több közel-keleti és észak-afrikai országból az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába tartó utasok számára, hogy mobiltelefonnál nagyobb elektronikus eszközöket - laptopokat, táblagépeket stb. - vigyenek fel kézipoggyászként a repülőgépek fedélzetére.

A lap szerint a hatóságok attól is tartanak, hogy hackerek megpróbálják kijátszani az atomerőművek biztonsági rendszereit is. Kormányilletékesek arra figyelmeztettek, hogy terroristák, külföldi kémek és "hacktivisták" megkísérlik kihasználni az atomipari létesítmények internetvédelmének sebezhetőségét.

Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen. Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.