Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az úgynevezett törökországi menekülteket támogató eszköz az uniós büdzséből és a tagállamoktól származó, összesen 6 milliárd eurós költségvetésből nyújt finanszírozást humanitárius és nem humanitárius segítségnyújtás céljára egyaránt.

A számvevők az alap első, 3 milliárd eurós finanszírozási részletének irányítását, valamint "humanitárius ágának" keretében eddig elért eredményeket vizsgálva megállapították, hogy valamennyi ellenőrzött kezdeményezés hasznosnak bizonyult a menekültek számára - elsősorban a készpénzsegély révén -, és a legtöbb projekt megvalósította a tervezett célokat.

Mint hangsúlyozták, a menekültek elsődleges szükségleteinek meghatározása ellenére nem sikerült közös nevezőre jutni Törökországgal azt illetően, hogy miként kellene kezelni a települési infrastruktúrával és a társadalmi-gazdasági támogatással kapcsolatos szükségleteket, és emiatt ezeknek a területeknek nem jutott kellő támogatás.

A humanitárius projektek eredményességét segítette, hogy az Európai Bizottság megfelelő intézkedéseket vezetett be az ilyen kezdeményezések nyomon követésére. Teljes sikerének fő akadályát azonban az jelentette, hogy a török hatóságok nem biztosítottak hozzáférést a készpénztámogatási projekt kedvezményezettjeinek adataihoz. Sem a bizottságnak, sem a számvevőszéknek nem volt módja a nyilvántartásba vételtől kezdve a kifizetésig nyomon követni a projektek kedvezményezettjeit - közölték.

A számvevők a jövőre nézve azt ajánlották a az Európai Bizottságnak, hogy kezelje jobban a menekültek települési infrastruktúrával és társadalmi-gazdasági támogatással kapcsolatos szükségleteit. Optimalizálja a támogatást, alakítson ki és hajtson végre stratégiát a humanitárius segítségnyújtásról a fejlesztési támogatásra való áttérés érdekében. Javítsa a készpénztámogatási kezdeményezések hatékonyságát, emellett a török hatóságokkal együtt foglalkozzon a nem kormányzati szervezetek működési környezetének javításával, valamint fokozza a törökországi menekülteket támogató uniós eszköz nyomon követését, és javítsa az ahhoz kapcsolódó beszámolást.

Az elsősorban a szíriai konfliktus nyomán megnövekedett migrációs áramlások miatt a világon Törökország ad otthont a menekültek legnagyobb csoportjának, közel 4 millió embernek. Ezen belül mintegy 3,5 millióan szíriaiak, akiknek körülbelül 94 százaléka a menekülttáborokon kívül él - tájékozatott az Európai Számvevőszék.