Az indexeket az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek elsimításába vetett remények emelték meg a múlt hét utolsó napján. Az MTI beszámolója szerint hétfőre azonban már alább hagyott a lelkesedés, miután Kína jelezte, hogy további egyeztetésekre lesz még szükség a Donald Trump elnök által pénteken bejelentett részleges egyezmény aláírásához.

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,21 százalék, az S&P-500 index 0,13 százalék, a Nasdaq Composite index 0,16 százalék veszteséget mutatott.

A kínai kereskedelmi kapcsolatoknak erősen kitett amerikai cégek részvénye már a tőzsdei kereskedés kezdete előtt a tőzsdén kívüli forgalomban csökkent. Az Apple Inc, Nvidia Corp, Advanced Micro Devices Inc és Micron Technology papírok fél és egy százalék között gyengültek.

A piacok a kereskedelmi ellentétek hatásának elemzése mellett a héten kezdődő negyedéves vállalati eredmény beszámoló jelentéseire várnak. A beszámolók a nagy bankok jelentéseivel kedden indulnak.

Elemzők 1,2 százalékos nyereségcsökkenést várnak a bankoktól. Az S&P-500 index tagvállalataitól három százalékos eredménycsökkenést vár a piac az egy évvel korábbihoz képest.

Az olaj ára hétfőn csökkent, miután ismét távolabbra került a már karnyújtásnyira hitt kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államok és Kína között. Az amerikai kereskedés kezdetén a WTI ára 2,43 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 53,37 dolláron, a Brent ára 2,23 százalékkal 59,16 dollárra csökkent.

Az eurót 0,13 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1025 dolláron, az arany spot ára 0,12 százalékkal unciánként 1490,54 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!