Szerte az Egyesült Államokban összesen 250 megmozdulást tartottak. Washingtonban és Chicagóban - az amerikai sajtó jelentései szerint - mindössze néhány százan tüntettek, de a többi nagyvárosból érkezett jelentések sem több ezres tömegekről számoltak be.

A tüntetők - elsöprő többségükben nők és fiatalok - hatalmi túlterjeszkedéssel és a kongresszus jogkörének elbitorlásával vádolták Donald Trump elnököt. Sok aktivista a migránsok iránti rokonszenvének adott hangot - írja az MTI.

Az elégedetlenséget a rendkívüli állapot meghirdetése váltotta ki. Ezt Donald Trump elnök pénteken sajtókonferencián jelentette be, azt követően, hogy a kongresszusi vezetők megállapodtak a kormány működésének finanszírozásáról, ám az egyezségben nem szerepelt az általa kért 5,7 milliárd dolláros költség az amerikai-mexikói határra tervezett fal építésére. A rendkívüli állapot kihirdetésével a Fehér Ház a kongresszus megkerülésével kívánja előteremteni a szükséges összeget, várhatóan más helyekről - például a védelmi minisztériumtól - történő átcsoportosításokkal.

Több tagállam már pénteken jelezte, hogy bíróságon támadja meg az elnök döntését. Kalifornia és 15 másik amerikai tagállam hétfő este pert indított a Trump-kormányzat ellen a rendkívüli állapot kihirdetése miatt. A közös perkérelmet egy észak-kaliforniai kerületi bíróságon nyújtották be, és erről Xavier Becerra kaliforniai főállamügyész tájékoztatta a nyilvánosságot. A perkérelem az elnöki döntés végrehajtásának azonnali felfüggesztését kéri. Egyúttal azzal vádolja Donald Trump elnököt, hogy "kirívó módon nem veszi figyelembe a hatalmi ágak szétválasztását", mert a kongresszus megkerülésével szövetségi pénzeket irányít át az amerikai-mexikói határra tervezett fal építéséhez. "Trump elnök egy saját maga által létrehozott alkotmányos válság felé sodorja az országot" - olvasható a bírósághoz benyújtott dokumentumban.

A perben Kaliforniához Colorado, Connecticut, Delaware, Hawaii, Illinois, Maine, Maryland, Michigan, Minnesota, Nevada, New Jersey, Új-Mexikó, New York, Oregon, és Virginia államok csatlakoztak. Maryland kivételével valamennyiüket demokrata párti kormányzó irányítja. A perelő államok szerint a határok mentén nincs rendkívüli helyzet, így a rendkívüli állapot kihirdetése nem indokolt. A perkérelemben hivatkoznak is Trump egyik mondatára, amely a pénteki sajtókonferencián hangzott el. "Megépíttethettem volna a falat hosszabb idő alatt is, nem volt szükségem erre a lépésre" - fogalmazott az elnök, és a perelő államok szerint ezzel saját maga támasztja alá, hogy nincs rendkívüli helyzet.

A Fehér Ház egyelőre nem reagált a perekre. De Donald Trump már pénteken jelezte, hogy több, és hosszasan elhúzódó perre számít.

Az Egyesült Államokban egyébként hétfőn szövetségi - azaz valamennyi tagállamban megtartott - nemzeti ünnep volt: az Elnök Napja, amelyet George Washington, az Egyesült Államok első elnöke tiszteletére tartanak minden február harmadik hétfőjén. Az amerikaiak ezen a napon George Washington születésnapjára emlékeznek, de az ünnep fokozatosan két elnök, George Washington és Abraham Lincoln születésnapi megemlékezésévé vált, így sokan az Elnökök Napja néven emlegetik.