A Trump-kormányzat fenyegetett, az európaiak - köztük Nagy-Britanniával - mégis meglépték. London, Párizs és Berlin létrehozta az Instexet, azt a nem dolláralapú kereskedelmi csatornát amelyen keresztül részben folytatni tudják a kereskedést Iránnal, abban a reményben, hogy a külföldi valutához jutó Teherán betartja az "atomalkut" és nem fejleszt nukleáris fegyvert - írta a portál.

Az Iránt újra kereskedelmi szankciókkal sújtó Washington felmentést adott nyolc országnak - köztük feltételezések szerint Japánnak, Dél-Koreának, Indiának és Kínának - hogy folytathassa a kereskedelmet Teheránnal, igaz jóval alacsonyabb szinten, mint korábban. Az európai országok ugyanakkor nem kaptak ilyen kedvezményt. Felmerült, hogy az amerikaiak aggódnak, hogy az európai kereskedelmi eszköz, az Instex kiválthatja a jelenlegi nemzetközi banki átutalási rendszert, a SWIFT-et.

A Trump által felrúgott atomalku részeként Irán hajlandó korlátozni nukleáris programját, cserébe azokért a gazdasági előnyökért, amelyeket a kereskedelmi szankciók feloldása ígér.

Az európai vezetők igyekeztek olyan megoldást találni, aminek jóvoltából nem áll le a kereskedelem az iszlám köztársasággal. Ezzel együtt elismerték, hogy a "speciális kereskedelmi eszköz" valójában jelképes támogatást nyújthat csak, mivel az Egyesült Államokban kereskedő európai cégek az amerikai szankcióktól tartva nem vállalják majd hogy Teheránnal üzleteljenek.

A Franciaországban bejegyzett Instexen át - egyelőre - az iráni lakosság számára fontos - gyógyszer-, orvosi eszköz- és mezőgazdasági kereskedelem zajlik majd, de később csatlakozhatnak hozzá fejlődő országok is. Teherán számára hátrányos módon az európai kereskedelmi eszköz nem nyújt támogatást az iráni olajexportnak.