Az amerikaiak még 2017-ben felezték meg havannai nagykövetségük létszámát, miután a követség több dolgozója is agyrázkódáshoz hasonló tüneteket produkált, és sokuk éles zajra panaszkodott.

A kubaiak már 2017-ben azt mondták, hogy a Kuba északi partvidékén élő tücskök és kabócák állhatnak a háttérben, a nagykövetségen készített hangfelvételeken ugyanis ugyanolyan sávszélességű hang hallható, mint amilyet a környéken élő tücskök valóban különösen idegesítő hangja. A helyiek szerint a kabócák és a tücskök akár 90-95 decibeles zajt is tudnak csapni, ami tartós kitettség esetén halláskárosodáshoz, túlérzékenységhez és feszültséghez vezethet.

A felvétel és a tücsök hangja nem egyezett teljesen, a különbségek oka azonban a kutatók szerint az is lehetett, hogy a tücskök az épületen belül voltak, így a falak visszaverték a hangjukat - írta a portál.

A korábbi hírek szerit hogy sok amerikai diplomatánál észlelték a betegséget, amelyet eddig nem tudtak pontosan diagnosztizálni. Az orvosi vizsgálatok szerint a diplomatákat "akusztikus támadások" érték: vagyis fizikai károsodásokat okozó, különleges hanghatásoknak tették ki őket mind a munkahelyükön, mind az otthonaikban.