Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Milan Vasoviæ, a szabadkai Subotica Trans Közvállalat közlekedési igazgatója elmondta, hogy a vállalat jelenleg 12 nyugdíjas sofőrt alkalmaz szerződéses alapon, akik ugyanakkora fizetést (átlagosan 55 ezer dinárt,147 ezer forint) kapnak, mint nem nyugdíjas kollégáik - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az igazgató szerint 2015-től napjainkig mintegy 100 sofőr ment el a vállalattól külföldre dolgozni.

A távozók pótlásának egyik lehetősége, hogy továbbképzést szerveznek a C-kategóriával már rendelkező sofőröknek, ám ez a próbálkozás felemás eredményt hozott. Általában idősebb emberek jelentkeznek erre a pályázatra, akik életük kései szakaszában próbálnak tanulni valami számukra teljesen újat. Életkoruknál fogva azonban gyengébbek a pszichomotorikus képességeik, mint a huszonéves sofőrökéi.

Az igazgató elmondása szerint a nyugdíjas sofőrök alkalmazását az is indokolttá teszi, hogy a buszvezetők korkedvezménnyel vonulhattak nyugdíjba Szerbiában, miközben képesek továbbra is elvégezni ezt a munkát. Ezt orvosi papírokkal is tudják igazolni.

Egy a belgrádi Közlekedéstudományi Egyetemen nemrégiben megtartott tanácskozáson elhangzott, hogy Szerbiában összesen 744 nyugdíjas buszsofőr dolgozik. Nyugat-Európában is hasonló a helyzet. Egyelőre a kelet-európai országokból toboroznak sofőröket, ám nagy kérdés, mi lesz akkor, ha egyszer ez az utánpótlásforrás is elapad? Egyes számítások szerint Nyugat-Európában összesen 150 ezer busz- és tehergép-járműsofőrre lenne szükség.