Jan Krzysztof Bielecki volt lengyel miniszterelnök, aki jelenleg az államfő tanácsadója, rádióinterjújában kifejtette, hogy a krími válság hatása Lengyelországra inkább politikai, mint gazdasági, bár ezek sem lebecsülendőek, különösen mert egyelőre nem tudni, kitör-e a gazdasági háború a Nyugat és Oroszország között. Elmondta, hogy felmerült egy alap létrehozásának lehetősége az ukrajnai befektetéseik miatt kárt szenvedő lengyel cégek megsegítésére - idézte a Money.pl vezető varsói gazdasági hírportál.

Marek Belka, a jegybank elnöke szerint az ukrajnai válság arra késztethet, hogy Lengyelország újragondolja csatlakozását az eurózónához, mivel a kelet-európai helyzet nem segít egy stabil és biztonságos gazdaságpolitika, ezen belül pénzpolitika folytatásában. Ezzel egyértelműen az euró bevezetésének előbbre hozását javasolja, de mint mondta, ez politikai döntést igényel. A politikusok pedig nem egészen így látják. Bielecki szerint még korai lenne bevezetni az eurót, de a felkészülést folytatják, és bízik benne, hogy ennek feltételeit 2015-ben sikerül biztosítani.