Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Nem szeretném kommentálni a leendő szankciókról szóló szóbeszédeket, de egyet elmondhatok: ha valami olyasmi történik, mint a banki tevékenység vagy valamely deviza használatának betiltása, akkor az egyenesen gazdasági háború meghirdetéseként lesz majd értékelhető" - közölte az orosz miniszterelnök, aki szerint erre a háborúra reagálni is fognak.

"Gazdasági módszerekkel, politikai módszerekkel, szükség esetén pedig egyéb módszerekkel is. Amerikai barátainknak ezt meg kell érteniük" - fogalmazott Medvegyev az orosz Távol-Kelet ás a Bajkál régiójának fejlesztéséért felelős kormánybizottság ülésén.

A kormányfő álláspontja szerint a már életbe léptetett és nemrégiben meghirdetett szankciók célja Oroszország gazdasági erejének korlátozása, az ország "eltávolítása az erős konkurensek közül a nemzetközi mezőnyben". Mint mondta, Moszkva az elmúlt száz év során, vagyis már a szovjet korszak óta folyamatos szankciós nyomás alatt élt. De ettől még nem tagadta, hogy megérzik, a büntetéseket, elismerte, hogy a gazdasági szankciók hatást gyakorolnak a gazdaság közérzetére és a devizaárfolyam mozgására is.

Medvegyev a "rosszhiszemű gazdasági verseny" példájaként említette azt, hogy az Egyesült Államok megpróbálja korlátozni az Európába szállított orosz gáz mennyiségét, mert a saját cseppfolyósított földgázának (LNG) eladásában érdekelt. Rámutatott, hogy Washington Kína ellen is protekcionista intézkedéseket vezetett be.

"Ez természetesen nem tetszik a kínaiaknak és senkinek sem tetszik, és a feladatunk az, hogy ellenálljunk ezeknek az intézkedéseknek" - fogalmazott Medvegyev.

Egy amerikai szenátorok által előkészített - az orosz Kommerszant című gazdasági lap által ismertetett - törvénytervezet blokkolná az orosz bankok dollártranzakcióit, megtiltaná az amerikai rezidensek számára az új orosz államadóssággal való műveleteket, és a terrorizmust támogató országnak minősítené Oroszországot.

A fotó forrása: Mikhail Klimentyev/Sputnik/AFP.