Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lap értesülései szerint a miniszter a vizsgálatok megindításával már meg is bízott szövetségi államügyészeket, akiket arra kért, hogy közvetlenül neki vagy a helyettesének tegyenek jelentést.

A The Washington Post birtokába került ugyanis egy levél, amelyet az igazságügyi minisztérium írt válaszként a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke, a republikánus Bob Goodlatte sürgetésére. Goodlatte képviselő júliusban, majd szeptemberben arra szólította fel az igazságügyi minisztert, hogy állítson fel egy második vizsgálóbizottságot, amely a 2016-os elnökválasztás és az utána következő időszak miatti aggodalmait vizsgálná ki.

A Bob Goodlatte álatl említett aggodalmak között szerepel a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Hillary Clinton külügyminiszteri elektronikus leveleinek ügyében folytatott vizsgálata, a Clinton Alapítány különböző ügyei és a kanadai Uranium One nevű bányavállalat részvényei egy részének oroszoknak történt eladása, illetve annak körülményei. A levelek tanúsága szerint a republikánus képviselőt különös aggodalommal töltötte el James Comey, tavasszal lemondatott FBI-igazgató Donald Trump elnökkel történt beszélgetéseinek nyilvánosságra kerülése és a részben amerikai uránbányákat is tulajdonló Uranium One eladása az orosz állami Roszatomnak.

Az Uranium One részvényeinek eladásáról a tárgyalások 2005-ben kezdődtek és 2013-ban zárultak, s mivel az amerikai nemzetbiztonságot is érintő tranzakcióról volt szó, a külügyminiszternek is engedélyeznie kellett. Az akkori külügyminiszter, Hillary Clinton megadta az engedélyt. A bányavállalat részvényei 20 százalékának megvásárlása után néhány hónappal a Roszatom egymillió dollárt ajánlott fel a Clinton Alapítványnak. A kanadai uránvállalat egésze 2013-ban került a Roszatom tulajdonába.

Goodlatte képviselő sürgető leveleire Stephen Boyd igazságügyi államtitkár szintén levélben válaszolt, közölve, hogy a miniszter "megbízott szövetségi ügyészeket az említett aggodalmak némelyikének kivizsgálására". Az államtitkár arról is tájékoztatta a képviselőt, hogy az ügyészek szükség esetén javaslatot tesznek a miniszternek hivatalos vizsgálat megindítására olyan ügyekben is, amelyekben egyelőre nincs vizsgálat.

Donald Trump elnök többször is bírálta az igazságügyi minisztériumot, mert nem indított vizsgálatot a republikánusok által aggodalomra okot adónak tartott ügyekben. A The Washington Post idézte az elnök kijelentéseit, amelyek szerint "nagyon elbátortalanító", hogy az igazságügyi minisztérium nem vizsgálja Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelöltet. Nemrégiben Trump - a Post szerint - azt mondta: "most már remélhetően csinálnak valamit és a végén talán minden kiderül számunkra".