Ez azt jelenti, hogy ujjlenyomatot vesznek és digitális fotót készítenek a külföldiekről a határátlépéskor, be- és kiutazáskor egyaránt - írja az MTI kijevi tudósítója. Porosenko meggyőződése szerint az intézkedés jelentősen erősíti majd Ukrajna védelmi képességeit a terrorizmussal szemben.

Olekszandr Turcsinov, az RNBO vezetője később elmagyarázta, hogy az intézkedés - amelyről határozatot fogadott el a védelmi tanács a hétfői ülésen - elsősorban az orosz állampolgárokat érinti. Szavaiból az derült ki, hogy a biometrikus útlevéllel rendelkező külföldiekre, így az európai uniós állampolgárokra nem terjed ki. Úgy fogalmazott, hogy az eljárás alól kivételt képeznek azon államok, amelyekkel a biometrikus ellenőrzésről megállapodása van Ukrajnának.

Az ukrán állampolgárok június 11-től utazhatnak vízummentesen az unió tagállamaiba, de csak azok, akik biometrikus - vagyis az okmány tulajdonosának ujjlenyomatát is tartalmazó, valamint digitális fotóval ellátott - útlevéllel rendelkeznek.

A rendelkezéssel elsősorban az a cél, hogy kiszűrjék a határnál a hamis iratokkal Ukrajnába érkező "diverzánsokat, terroristákat, kémeket és egyebeket" - mondta Turcsinov. A vezetés a biztonságot kívánja erősíteni "azon terrorcselekmények után, amelyek nemrég történtek" az országban, valamint válaszlépésnek is szánja az Ukrajnával szembeni orosz agresszióra.

Az illetékes ukrán szerveknek legkésőbb 2018. január 1-jéig készen kell állniuk erre a feladatra.

A védelmi tanács javasolja: orosz állampolgárok csak előzetes regisztráció után léphessenek be Ukrajnába. Erre a célra külön elektronikus rendszert hoznak létre. Arról mindazonáltal nem szólt Olekszandr Turcsinov, hogy ez utóbbi rendelkezés mikortól léphet hatályba.