Huszonegy olyan orosz, illetve ukrán vezető ellen hoztak szankciókat, akiket felelősnek tartanak az unió által törvénytelennek, az ukrán alkotmánnyal és a nemzetközi joggal ellentétesnek minősített krími népszavazás megrendezéséért - közölte Twitter-profilján Linas Linkevicius litván külügyminiszter. Nem sokkal később Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter ezt azzal egészítette ki, hogy 13 orosz, valamint nyolc oroszpárti ukrán tisztségviselő szerepel a listán.

Az ilyen jellegű EU-szankciók érintettjeinek nevét rendszerint a döntéshozatalt követő napon megjelenő EU-közlönyben szokták ismertetni. Linkevicius szerint a közeli napokban "kiegészítő szankciók" is várhatók.

Már a héten aláírhatják a társulási szerződést

Az Ukrajnához tartozó autonóm köztársaság lakosai arról döntöttek vasárnap, hogy a terület csatlakozzon Oroszországhoz. Diplomaták elmondták, hogy a csütörtök-pénteki EU-csúcs második napján az uniós vezetők alá fogják írni Ukrajnával annak a társulási megállapodásnak a politikai részét, amelynek a tavaly novemberi vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozón tervezett aláírását Viktor Janukovics akkori ukrán elnök az utolsó pillanatban megtagadta. Janukovicsnak ez a döntése - valamint a pénzügyi támogatás érdekében Oroszországhoz fordulása - váltotta ki az ukrajnai tiltakozásokat, amelyek végül a Janukovics-rendszer bukásához vezettek.

A társulási megállapodás kidolgozott szövegének része a mély és átfogó szabadkereskedelmi egyezmény is. Az erről szóló részt egyelőre nem írják alá, csak a politikai vonatkozású fejezeteket. Az EU azonban korábbi közlések szerint a szabadkereskedelmi rész későbbre tervezett aláírása előtt egyoldalúan kedvezményeket nyújt Ukrajnának az európai piachoz való jobb hozzáférése érdekében.

Lépett a NATO is

Az EU-külügyminiszterek tanácskozásával egy időben nyilatkozatot adott ki a NATO, ismételten jogellenesnek minősítve a vasárnapi krími népszavazást, leszögezve azt, hogy az atlanti szövetség nem ismeri el annak kimenetelét. A NATO-nyilatkozat kitért arra is, hogy a referendum megtartásának körülményei önmagukban is hiteltelenné tették az egész eljárást. A népszavazásra sietve, katonai intervenció közepette került sor, a médiát manipulálták, és nem volt lehetőség semmilyen szabad vita lefolytatására - állapította meg az atlanti szövetség.

"Az úgynevezett referendum aláássa az ukrajnai válság politikai megoldására irányuló erőfeszítéseket" - olvasható a NATO-dokumentumban. A nyilatkozatban felszólították Oroszországot a feszült helyzet enyhítésére, beleértve azt, hogy az oroszok szüntessenek be minden katonai tevékenységet Ukrajnában.

A nap folyamán Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral tárgyalt Brüsszelben Andrii Descsica, az ukrán külügyi tárca irányítója. A megbeszélés után újságíróknak azt mondta, nagyon aggasztja a kijevi kormányzatot az ukrán-orosz határtérségben tapasztalható nagy arányú orosz csapatösszevonás.

Ukrajna - tette hozzá - nem ül fel a provokációknak, és erre utasította haderejét is. Az ukrán fél - derült ki Descsica szavaiból - különböző felszerelésekre tartana igényt, de nem kívánja a NATO katonai jelenlétét az országban.

Az ukrán külügyek irányítója megerősítette, hogy Kijev szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek tevékenységét lehetővé kellene tenni egész Ukrajnában, beleértve a Krím félszigetet is.