A Fox televízió az új nagykövet kiválasztási folyamatában részt vevő két, de neve elhallgatását kérő tisztségviselőre hivatkozva közölte, hogy Nauert a "legesélyesebb jelölt".

Donald Trump elnök hétfőn a Fehér Ház Ovális Irodájában fogadta a külügyminisztérium szóvivőnőjét, de a megbeszélésről nem adtak ki közleményt. A Fox televízió szerint ugyanakkor "versenyben van" még több jelölt is, köztük Jamie McCourt, az Egyesült Államok franciaországi nagykövete.

Heather Nauert a Fox televízió műsorvezetője volt korábban és 2017 áprilisában nevezték ki a külügyminisztérium szóvivőjévé. Az idén a közpolitikáért felelős miniszterhelyettessé is kinevezték.

Október 20-án egy nevadai kampányrendezvényen Donald Trump az AP amerikai hírügynökség munkatársának azt mondta: öt jelölttel, köztük három női jelölttel egyeztet az ENSZ-nagyköveti poszt betöltéséről. Az elnök akkor úgy fogalmazott: "nagyon gyorsan" meghozza döntését.

Nikki Haley jelenlegi ENSZ-nagykövet - aki korábban Dél-Karolina kormányzója volt - sokakat meglepett, amikor októberben bejelentette, hogy az év végén távozik az ENSZ-nagyköveti posztról. Haleyt az amerikai érdekek erőteljes érvényesítőjeként tartották számon a világszervezetben. A nagykövet cáfolta, hogy azért távozik posztjáról, mert elnökjelölti ambíciói vannak a 2020-ban esedékes elnökválasztásokon.

A kép forrása: AFP.