Három vezető alkotmányjogász, egyetemi tanár azt állította az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága előtti meghallgatásán, hogy Donald Trump államfőt el lehet mozdítani a hatalomból alkotmányos felelősségre vonási eljárás keretében (impeachment) annak alapján, amit a hírszerzési bizottság kiderített róla Ukrajna-politikájával kapcsolatban, míg egy negyedik szerint szó sincs erről - derült ki a Financial Times összefoglalójából. Pamela Karlan, a Stanford Law School, Noah Feldman, a Harvard Law School és Michael Gerhardt a University of Norht Carolina mondta el a pro, Jonathan Turley, a George Washington University professzora a kontra érveket. Az előbbieket az ellenzéki demokraták, az utóbbit a kormánypárti republikánusok kérték fel szakértői véleményük elővezetésére.

A hírszerzési bizottság 300 oldalas jelentése - amelynek alapját a testület meghallgatásai adták - arra a következtetésre jutott, hogy Trump visszaélt a hatalmával és akadályozni igyekezett a kongresszus ezzel kapcsolatos vizsgálódását. Az elnök nyomást gyakorolt Ukrajna államfőjére annak érdekében, hogy korrupciós vizsgálatot indítson a demokrata Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter ellen. Az egyik tanúvallomás szerint ukrán kollégáját azzal a feltétellel fogadta volna a Fehér Házban, hogy ez az eljárás elinduljon. Ez arra utal, hogy hivatali hatalmára építve egy külföldi hatalmat akart felhasználni arra, hogy lejárassa Bident, aki a jövő évi elnökválasztáson kihívója lehet.

Ha ez nem, akkor mi?

"Ha az, amit megtudtunk, nem olyan vétség, amire alapozva elindulhat egy impeachment-vizsgálat, akkor semmi sem lehet elég ehhez. Pontosan az a hivatali visszaélés történhetett meg, aminek megismétlődését az alkotmány szövege szerint az impeachmenttel lehet megelőzni" - érvelt Gerhardt professzor. "Ha a kongresszus ezek után eljárás nélkül büntetlenséget biztosít az elnöknek, akkor minden további államfő azt mondja majd, hogy oké, én is megtehetem ugyanezt."

"Az elmúlt néhány évtizedben lefolytatott impeachment-vizsgálatok közül ez a legrövidebb és ez alapul a leghalványabb bizonyítékokra, illetve a legszűkebb állításokra" - válaszolta Turley professzor. "A vizsgálat és a körülötte gyűrűző botrány generációkra hatással lesz az amerikai demokráciára. Aggasztónak tartom, hogy a kevés bizonyítékkal, ám annál több indulattal, amit kavar, túl alacsonyra szállítja le az impeachment-vizsgálatok indításának küszöbét", azaz túl könnyen lehet majd hasonló ügyekkel zaklatni az elnököt, akadályozva, hogy végezze a munkáját.

Gyorsítani akarnak

Miután kevesebb mint egy év van hátra a 2020. novemberi elnökválasztásig, a demokraták fel akarják gyorsítani az impeachmenttel kapcsolatos folyamatokat. Jerrold Nadler, az igazságügyi bizottság elnöke azzal nyitotta meg a testület meghallgatásait, hogy nem halogathatják az ügyet, mert a választások tisztességes lebonyolítása a tét. Szerinte, ha nem fékezik meg Trump elnököt, akkor újra megpróbálhatja saját politikai érdekei szerint befolyásolni a szavazást.

Doug Collins, a bizottság legtekintélyesebb republikánus tagja viszont úgy véli, a demokraták nem a tények kiderítésének igényével folytatják a vizsgálatukat, hanem igyekeznek minél előbb összeütni valamilyen eredményt. A testület várhatóan valóban gyors ütemben elkészíti az impeachmenttel kapcsolatos kongresszusi határozati javaslatát - ahogy azt Nancy Pelosi az alsóház demokrata elnöke kérte -, amelyről a képviselőház még karácsony előtt szavazhat. Borítékolható, hogy ennek demokrata többsége megszavazza a Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás megindítását, míg a republikánus többségű szenátus el fogja utasítani azt.

Kínos közjáték

Collins valószínűleg komolyan vette Mike Pence alelnök szavait, aki sajtóértesülések szerint arra kérte a republikánus törvényhozókat, hogy növeljék a nyomást demokrata kollégáikon az "Ukrajna-gate" ügyében. Erre utal, hogy megkérdőjelezte az impeachment jogossága mellett kiálló alkotmányjogászok hozzáértését. Szerinte nincsenek tisztában az ügy tényeivel, és Trump semmit sem tanulhatna tőlük. Válaszul egyikük, Karlan professzor megjegyezte, hogy végigolvasta az összes tanúvallomást, és jogász professzorként sértőnek érzi, hogy a politikus azzal vádolja, nem törődik a tényekkel.

Trump és jogászai visszautasították a meghívást, hogy részt vegyenek az igazságügyi bizottság meghallgatásán. Pat Cipollone, a Fehér Ház jogásza azt írta Nadlernek, hogy ez valójában egy akadémiai típusú (tudományos) vitára szóló a meghívás, amely nem fair az elnökkel szemben. A londoni NATO-csúcson részt vevő Trump arról beszélt, hogy szerinte a demokraták ártanak az országnak, aminek alapján úgy véli, már-már feltehető a kérdés, hogy szeretik-e a hazájukat vagy sem.