Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A perkérelmet az elnök ügyvédjei egy washingtoni bíróságon nyújtották be kedden a képviselőház ellenőrzési bizottsága, illetve annak tagjai ellen azért, hogy ne férhessenek hozzá Trumpnak a New York államban benyújtott korábbi adóbevallásaihoz - írta az MTI.

New York államban demokrata párti többségű törvényhozása július elején szavazta meg azt a törvényt, amely lehetővé teszi a törvényhozóknak állampolgárok adóbevallásának megtekintését. A szintén demokrata többségű szövetségi képviselőház ellenőrzési bizottsága ezt követően kérelmezte Donald Trump korábbi adóbevallásait, azzal a nyilvánosan kifejtett szándékkal, hogy betekintsenek elnökségét megelőző üzleti tevékenységébe.

Trump ügyvédjei perkérelmükben azzal érvelnek, hogy a New Yorkban elfogadott törvény sérti az elnök alkotmányos jogait. "A törvényt azért hozták meg, hogy megtorolják az elnök politikai állásfoglalásait, politikai hitvallását, szólásszabadságát, beleértve a 2016-os elnökválasztási kampányban kifejtett álláspontjait is" - olvasható a beadványban, amelynek részleteit idézte az amerikai sajtó. Az ügyvédek szerint mivel a washingtoni képviselőház bizottságának vezetője a törvény alkalmazásán gondolkodik, ezért - mint írták - "Trump elnök arra kényszerült, hogy peres úton védje meg jogait".

A képviselőházi bizottság szóvivője nem kívánta kommentálni a perkérelmet. Donald Trump adóbevallását törvényhozók már többször firtatták. Az amerikai pénzügyminisztérium azonban minden alkalommal elutasította a kérelmeket, arra hivatkozva, hogy parlamenti bizottságoknak nincs jogalapjuk arra, hogy betekintsenek az elnök adóbevallásába.