Polgármesteri múltja miatt egyfajta forradalmat ígért az Egyesült Államok vezetésében a 38 éves Pete Buttigieg, az amerikai Demokrata Párt legfiatalabb elnökjelölt-aspiránsa, ám ezt a következő négy évben nem lesz módja végrehajtani, mivel visszalépett a küzdelemből - derül ki a Financial Times cikkéből. Egy elemző szerint szemben az ideológiai háborúval, amely mostantól teljesen átveszi a főszerepet az előválasztásokon és ezt követően az elnökválasztáson is, az Indiana állambeli Sout Bend kisváros polgármestere az ideológiákat megkerülő politikát képviselt.

Indulása azt ígérte, hogy ha az USA elnökévé választják, akkor az ország előtt álló - oktatási, egészségügyi, infrastruktúra-fejlesztési - feladatokat igyekezett volna sorban megoldani az ideológiai ihletésű programok hajszolása helyett. Más szóval úgy vezette volna az országot, ahogy a polgármesterek irányítják településeiket.

Jó indulás után

Buttigieg váratlanul jól indult az előválasztási küzdelemben: az első körben Iowa államban az első helyen végzett Bernie Sanders (78 éves) szenátor, az előválasztás egyik esélyese előtt. A következő állomásokon még viszonylag jó eredményeket ért el, ám a február utolsó napján Dél-Karolina államban tartott előválasztáson siralmasan szerepelt, ami azt bizonyította, hogy a fekete szavazók körében gyakorlatilag nincs támogatója.

Az ifjú versenyző indulása ezzel együtt már azért forradalminak tekinthető, mert ő volt az első nyíltan meleg amerikai elnökjelölt-aspiráns. Nem mellesleg háborús veterán is. Búcsúbeszédében azt mondta, hogy úgy érezte, elérkezett számára az igazság pillanata, ami nem más, mint hogy az előtte álló út az elnökjelöltségig lezárult. A legjobb amit tehet, hogy segíti a pártját a megfelelő elnökjelölt kiválasztásában azzal, hogy leegyszerűsíti a választást.

Tessék elgondolkodni!

Politikai megfigyelők szerint Buttigieg lemondása nyomást gyakorol Amy Klobuchar (60 éves) szenátorra is, aki szintén rosszul szerepelt a február végi előválasztáson, azzal a különbséggel, hogy korábban sem szárnyalt: négy fordulóból csak egyszer volt harmadik, messze lemaradva a két elsőtől. Neki szintén a nem fehér szavazok megnyerésével van gondja, ám hazai pályáján, Minnesota államban vezeti a közvélemény-kutatásokat az ottani előválasztás előtt. Az ellenfél visszalépését Klobuchar kampánycsapata nem kommentálta.

Az elemzők szerint az ifjú versenyző visszalépéséből elsősorban Joe Biden volt alelnök profitálhat, mivel mindketten mérsékelt programmal indultak, szemben Sandersszel, aki az amerikai kapitalizmus szociáldemokrata reformjával kampányol. Bidennek a legjobbkor jöhet a hátszél, ugyanis március 3-án 14 államban lesz előválasztás, az elektorok harmadáról döntenek a demokraták szimpatizánsai, így ha tényleg hozzá pártolnak Buttigieg szavazói, az sokat javíthat az eredményén.

A Morning Consult tanácsadó cég közvélemény-kutatása azonban nem támasztja alá ezt az általános vélekedést. Ebből ugyanis azt derül ki, hogy a volt polgármester szavazói nélküle szétszélednek. A felmérés azt vizsgálta, ki a második számú elnökjelölt-aspiránsuk Buttigieg után. Sanderst 21 százalékuk, Bident 19 százalékuk, a szintén erősen baloldali programmal indult Elizabeth Warren (71 éves) szenátort megint csak 19 százalékuk, Mike Bloomberg (78 éves) médiamágnást 17 százalékuk jelölte meg ezen a helyen.