Az amerikai mezőgazdasági árukra kivetett kínai büntetővámokra utalva Perdue elmondta: "a farmerek nem maradnak magukra az igazolhatatlan megtorló vámokkal szemben, miközben Trump elnök továbbra is azon dolgozik, hogy jobb és erősebb kereskedelmi megállapodásokat kössön világszerte".

A kormányzat 16 milliárd dollárt szán a gazdák megsegítésére. Ezt elsősorban a vörösáfonya- és a szójatermesztők, a sertéstenyésztők, a tejgazdaságok működtetői között osztják el, a birtokok nagysága alapján.

A szövetségi agrárminisztérium tavaly - miután Mexikó, Kanada és Kína büntetővámot vezetett be az amerikai termékekre - már 12 milliárd dollárral megsegítette a gazdákat. Ezen kívül 300 millió dollárral segítette az agráriumot új exportpiacok felkutatásában.

A minisztérium továbbá azt is tervezi, hogy 1,3 milliárd dollár értékben vásárol fel a büntetővámok által érintett sertést és gyümölcsöket, s ezeket iskoláknak, intézményeknek, élelmiszerjegyekkel rendelkezőknek juttatják.

Kína mintegy 60 milliárd dollár értékben vetett ki büntetővámokat, válaszul arra, hogy a Trump-kormányzat kínai árukat sújtott vámokkal. A kínai döntés érzékenyen érintette az amerikai mezőgazdaságot: a Kínába irányuló amerikai szójaexport például 75 százalékkal megcsappant.

Nehéz helyzetük ellenére az amerikai farmerek elsöprő többsége változatlanul támogatja Donald Trumpot. A Farm Journal című mezőgazdasági szaklap - amely az Egyesült Államokban a gazdák legfontosabb lapja - által július elsején megjelentetett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett ötezer farmer 79 százaléka támogatja Trumpot. Az elnök támogatottsága a farmerek körében még növekedett is: júniusban ugyanis csak 74 százalékos volt.

Támogatásuk elsődleges magyarázata a Kínával szembeni kemény fellépés volt. A farmerek ugyanakkor a kérdésekre válaszolva azt is kifejtették, hogy nem várják el a szövetségi agrárminisztérium támogatását a kereskedelmi viták gazdasági következményeinek enyhítésére.